Közélet

Lefokozták az újságírót inzultáló fideszest

Valami történt Szabó László és Halász Júlia között egy fórumon, az újságíró szerint rángatták, még a telefont is kivette a kezéből Szabó, aki egyelőre nem mondta el a saját verzióját.

Róla csak az derült ki, hogy már nem vezetője a HM Rendezvényszervezői Hivatalának, ahogy a Népszava írja, igazgatóból két nap alatt munkatárs lett. A Simicskó István jobbkezeként ismert Szabó tavaly óta töltött be vezető pozíciót, ő volt a felelős az összes, nagyobb állami rendezvény megszervezéséért.

Mára munkatárs lett.

Azt senki nem cáfolta a lapnak, hogy ez a döntés összefüggésben állna a fórumos afférral.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik