Közélet

Az európai szociáldemokraták szerint Orbán károkat okoz Magyarországnak

Közleményükben a menekülttáborok körülményeinek kivizsgálását várják, de úgy látják, a demokrácia is komoly veszélyben van.

A magyarországi menekülttáborokban uralkodó körülmények kivizsgálására, és mielőbbi cselekvésre szólította fel az Európai Bizottságot az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója, miután háromfős delegációjuk látogatást tett a magyar-szerb határon.

A menedékkérőket gyászos körülmények fogadják Magyarországon. A magyar-szerb határon lévő röszkei tranzitzónában szűk terekben  nők, gyerekek és egész családok vannak bezárva, és még orvoshoz is csak rendőri kísérettel mehetnek

– áll a szociáldemokraták közleményében, akik szerint az állapotok a nemzetközi és az európai jogot is sérthetik.

Meggyőződésünk, hogy egyedül egy közös európai menekültpolitika segíthet a menekültek helyzetének javításában és az EU külső határainak biztosításában – hangsúlyozták a delegáció tagjai, Josef Weidenholzer, a frakció egyik alelnöke, Birgit Sippel képviselő és Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció képviselője.

A határokon uralkodó rettenetes helyzet mellett a magyar kormány legutóbbi döntései is mutatják, hogy komoly veszélyben van a demokrácia Magyarországon. Egyre több fiatal távozik az országból, mert félnek attól, hogy elveszítik a jövőjüket a közös Európában

– áll a közleményben, amely szerint „Orbán Viktor miniszterelnök már túllépett minden határon, károkat okoz az országnak, ezért az Európai Bizottságnak végre cselekednie kell”. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik