Nagyvilág

Marine Le Pen még hisz a meglepetésekben

A francia elnökjelölt úgy látja, az ideológiai győzelmet mindenképpen megszerezte pártja.

Marine Le Pen úgy véli: akár megnyeri a vasárnapi francia elnökválasztást, akár nem, „hatalmas politikai erő született”. A szélsőjobboldali Nemzeti Front jelöltje még pénteken, órákkal a kampányzárás előtt adott interjút az amerikai AP hírügynökségnek, amit vasárnap közöltek.

Az elnökválasztás első fordulóján a független centrista Emmanuel Macron után Marine Le Pen kapta a második legtöbb szavazatot, így a második fordulóban kettejük között dől el, ki nyeri az elnöki tisztséget. A Nemzeti Front jelöltje azt mondta, az eredmény akár meglepetést is hozhat, annak ellenére, hogy a felmérések szerint Macronnak jókora az előnye.

Le Pen szerint a francia politika óriási változáson ment keresztül, innen már nincs visszaút a hagyományos bal-jobb felosztáshoz, amely nemzedékeken át határozta meg a közéletet. „A régi, hagyományos pártok megbuktak” – jelentette ki. Az első fordulóban a jobboldali republikánusok és a kormányzó szocialisták jelöltje is kiesett.

A Nemzeti Front jelöltje úgy fogalmazott: kicsavarná a hatalmat az elit kezéből, és visszaadná azt a francia népnek. Szerinte ellenfele, Emmanuel Macron a republikánusok és szocialisták egyesülését testesíti meg, „ő a rendszer, mi vagyunk a nép”.

Le Pen a második fordulóba jutást „teljes ideológiai győzelemnek” tartja. „Mindenki a nacionalizmusról beszél” – mondta. Ha el is veszíti az elnökválasztást, erős ellenzékként kíván belevágni a júniusi parlamenti választási kampányba. „Ki állíthat meg az országomért folytatott küzdelemben?” – tette fel a kérdést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik