Tech

A világ legnagyobb kétéltűjét reptették a kínaiak

A világ legnagyobb kétéltű gépe, az AG600 repülőcsónak végrehajtotta az első sikeres repülést Kínában.

Sikeres felszállást hajtottak végre a kínai, saját fejlesztésű AG600 repülőcsónakkal, számolt be róla a Xinhua állami hírügynökség.

Ez a világ legnagyobb kétéltű repülőgépe. A vízről fel- és oda leszállni képes, úszóképes törzsszerkezettel rendelkező, négy turboprop hajtóművel felszerelt gép a dél-kínai Zhuhai repülőteréről szállt fel.

A gépet hivatalosan az erdőtüzek elleni légi tűzoltási feladatokra tervezték (melyhez a vízre szállva tudja felvenni az oltóanyagot), és nagy hatótávolságú tengeri kutató-mentő feladatokra kívánják használni.

Ugyanakkor más források szerint az AG600-as fontos szerepet tölthet be a vitatott hovatartozású Dél-Kínai tenger ellenőrzésében is, melyet egyre több kínai katonai támaszponttal, kikötővel és repülőtérrel monitoroznak.

Az AG600-as jelenlegi ismereteink szerint nem felfegyverzett, de szakértők szerint nem zárható ki a hajók és tengeralattjárók elleni eszközök, így torpedók, mélyvízi bombák és irányított rakéták, illetve az ehhez szükséges felderítő és célzórendszerek elhelyezése a repülőgép fedélzetén.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik