Közélet

Vascsővel ütötte agyon feleségét a 76 éves férfi

Az elkövető kezdetben tagadott, majd a bemutatott bizonyítékok hatására beismerő vallomást tett.

Őrizetbe vette a rendőrség azt a 76 éves halmaji férfit, aki veszekedést követően egy több mint félméteres vascsővel verte halálra feleségét – írja a police.hu. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságra január 16-án érkezett bejelentés arról, hogy egy halmaji családi ház bejárati lépcsőjén holtan találták az ott lakó 73 éves idős asszonyt. Az elvégzett helyszíni szemle adatai alapján a nőt bántalmazták, aki bűncselekmény áldozata lett.

A rendőrség közlése szerint az idős nővel együtt élő férje fél napon át kitartott azon állítása mellett, miszerint nincs tudomása arról, hogy felesége milyen körülmények között veszítette életét. A férfi végül ellentmondásba keveredett, amikor a nyomozók a ház fészerének tetején megtalálták az elkövetés eszközét: egy, a férfi által elrejtett 60 centiméter hosszú vascsövet.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárásban bűnügyi őrizetbe vette a halmaji, 76 éves B. Józsefet. A férfi beismerő vallomást tett, előzetes letartóztatását kezdeményezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik