Közélet

Új üzenettel támad plakátjain a Jobbik

Óriásplakátkampányának folytatásában a Jobbik azt üzeni a választóknak, hogy kormányra kerülve visszaadja a magyaroknak "a Fidesz által ellopott pénzeket" - mondta Jakab Péter, a párt szóvivője vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Közlése szerint ezzel a Jobbik olyat fog tenni, amit az elmúlt 27 évben egyetlen kormány sem:

visszaadjuk a népnek, ami a népé.

Jakab Péter Románia példáját hozta fel, ahol – mint mondta – bírósági úton 133 milliárd forintnyi pénzt vettek vissza korrupt politikusoktól.

A Jobbik 2018-as kormányra kerülése után a törvénytelenül szerzett pénzeket vagyonelkobzással, a legalizált korrupcióval szerzett pénzeket pedig különadóval fogja visszavenni

– mondta.

Kérdésre közölte, hogy az óriásplakátokat részben megtakarításból, részben folyószámlahitelből finanszírozzák. Az Állami Számvevőszék minden szükséges adatot meg fog kapni a költségekről, a szerződő cégek kérésére a darabár azonban üzleti titok – tette hozzá.

A korábbi, “Ti dolgoztok, ők lopnak” üzenetű plakátokra a Fidesz simicskázással és sorosozással válaszolt.

Simicskázással vág vissza a Fidelitas

 

A Fidesz ifjúsági szervezete szerint a Jobbik sajtótájékoztatóján összegezve egy lényegi információ hangzott el: újabb milliárdokat kapnak Simicska Lajostól.

Az MTI-nek elküldött közleményükben azt írják, hogy a Fidelitas azért indítja el május elsejével országos figyelemfelhívó plakátkampányát, hogy mindenki számára világos legyen:

kik azok a milliárdosok, akik pártokat vesznek kilóra és marionett bábúként mozgatnak politikusokat. Elég volt a bábokból és a szélkakasokból

– közölték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik