Élet-Stílus

Véletlenül fagyasztóba rakták a repülőn meghalt óriásnyulat

És végül ez okozta a Simon nevű állat halálát.

A The Sun brit bulvárlap értesülései szerint 16 órára egy fagyasztóba rakták a United Airlines amerikai légitársaság alkalmazottjai Simont, az óriásnyulat, aki akkor halt meg, amikor új amerikai tulajdonosához szállítottak Nagy-Britanniából. Ahogy arról a héten beszámoltunk, a mindössze 10 hónapos, de már most 90 centiméteres Simont, aki a világ legnagyobb nyulává nőhette volna ki magát, a chicagói O’Hare repülőtéren találták holtan.

Az első hírek még arról szóltak, hogy az állatot a Londonból indult gép poggyásztárolójában halt meg. Később azonban kiderült, Simon még élt, amikor levitték a repülőgépről, és a repülőtéren halt meg. Ami után a testét egy fagyasztóba rakták.

A The Sunnak azonban úgy értesült, hogy a nyúl még életben volt, amikor betették a fagyasztókamrába, amiben nulla és 2 Celsius-fok közötti hőmérséklet volt. A repülőtér egyik alkalmazottja a lapnak elmondta: „Valami hiba történt, és éjszakára a fagyasztóba rakták.”

A dolgozó elmondása szerint másnap az új műszakban dolgozó emberek leltárt csináltak, de „őszintén azt hitték, a nyúl csak alszik”, és „senki sem gondolta, hogy ki kéne onnan venni” – írta a The Sun. Nagyjából három óra elteltével kezdett el terjedni a repülőtéren, hogy a nyúl meghalt.

A Sun forrása szerint a United Airlines vizsgálatot indította az ügyben, de egyelőre nem lehet tudni, hogy ki tette be élve a nyulat a fagyasztóba.

A légitársaság szóvivője a Sunnak nyilatkozva „teljesen hamisnak” nevezte a feltételezést, hogy Simont véletlenül halálra fagyasztották volna a repülőtéren. A szóvivő elmondása szerint a nyulat egy szobahőmérsékletű teremben helyezték el, ott, ahol a többi általuk szállított állatra is figyelnek.

A szóvivő közölte: a nyúl helyi idő szerint pár perccel délelőtt fél 11-kor érkezett meg az O’Hare repülőtérre, és 11 órakor mér biztosan élt. Nem sokkal később azonban már mozdulatlanul hevert ketrecében, és munkatársuk megállapította, hogy meghalt.

„Három órával a felszállás előtt vizsgálta meg egy állatorvos, és makkegészséges volt” – mondta el a Sun című lapnak Annette Edwards. Simon tenyésztője hozzátette: „A világ minden tájára küldtem már nyulakat, de még soha nem történt ilyesmi”.

A nő elmondása szerint „egy nagyon híres” férfi vásárolta meg a nyulat, ami már most 90 centiméteres volt, és nagy esélye volt arra, hogy elnyerje a világ legnagyobb nyula címet. Simon apja Darius, aki 1,3 méterével jelenleg a világ legnagyobb nyula. Azt nem lehet tudni, hogy kié lett volna Simon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik