Nagyvilág

Nyolc nap alatt a negyedik embert végezték ki Arkansasban

kivégzés (Array)
kivégzés (Array)
Kivégeztek még egy halálraítéltet az amerikai Arkansas államban - nyolc nap alatt ő a negyedik elítélt, akin végrehajtották a halálos ítéletet.

A 38 éves Kenneth Williamst helyi idő szerint csütörtök este végezték ki méreginjekcióval. Williams három gyilkosság miatt volt a halálsoron. 1998 megölt egy egyetemi alkalmazottat, ezért életfogytig tartó büntetésre ítélték, de alig egy hónappal az ítélethozatal után moslékoshordóba bújva megszökött abból a börtönből, ahol most kivégezték, és rögtön megölt még egy embert. Rendőrök üldözőbe vették, és menekülés közben áldozata gépkocsijával halálos baleset okozott. A férfit 2000-ben ítélték halálra.

Nyolc nap alatt ez volt a negyedik kivégzés Arkansasban, ahol előzőleg tizenkét éven át nem hajtottak végre halálos ítéletet.
A szövetségi államban eredetileg 11 nap alatt, április 17. és 27. között nyolc halálraítéltet akartak kivégezni kettesével, de az utolsó percben hozott bírósági döntések miatt négy kivégzést el kellett halasztani. A sietségnek állítólag az az oka, hogy

április végen lejár a méreginjekciókban altatáshoz használt szer, a midazolam szavatossága, és addig akarták végrehajtani a halálos ítéleteket.

A tervezett kivégzések élénk visszhangot váltottak ki külföldön. Az Európai Unió felszólította az állam kormányzóját, hogy enyhítsen az ítéleteken. Az Amnesty International az arkansas-i “futószalagon történő kivégzések” leállítását követelte, egy másik nemzetközi emberi jogi szervezet, a Human Rights Watch pedig elítélte a “modern amerikai történelemben példátlan halálözönt”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik