Közélet

Térképről sorolta a rabló, hogy hol fosztogatott

A férfi Miskolcon bukott le, miután egy harcias női ügyfél letépte róla a maszkot.

Térképet kért kihallgatására egy 37 éves férfi, aki eddig már 35 rablást vallott be. Valószínűleg még újabbak is eszébe fognak jutni – írja a Blikk. Információik szerint azért kell neki a részletes Budapest-térkép, mert már elfelejtette, hogy az elmúlt kilenc évben milyen üzleteket és bankokat támadott meg.

Ám nemcsak térképet kért a csúcsot döntő rabló, hanem a Déli pályaudvar csomagmegőrzőjéből előkerült tárgyait is. Azt reméli ezektől, hogy amennyiben meglátja őket, felelevenednek a rablások részletei, amelyeket az elkövetések után papírra is vetett. Mint azt megtudták, a nyomozók a csomagmegőrzőben megtalálták a férfi jegyzeteit is, amit a rabló speciális rövidítésekkel, lényegében rejtjelezve írt, így a rendőrök nem nagyon boldogulnak az értelmezésével. A naplót ígérete szerint a férfi a következő kihallgatásán “kikódolja” majd.

A sorozatrabló családapa azonban nem csak a napló megfejtésével segít, hiszen tanácsokkal is ellátta a nyomozókat, például hogy milyen kapuval kellene felszerelni a bankokat, hogy megakadályozzák a rablásokat. Érzékeltetésül egy zsákutcába jutott akcióját említette. Eszébe jutott, hogy 2009 őszén a Béke úton lévő takarékszövetkezetet akarta kirabolni. Ott azonban zsiliprendszer volt, és nemes egyszerűséggel nem engedték be. Ezt a bűncselekményt például azért felejtette el eddig, mert nem vitt el pénzt.

A férfi Miskolcon bukott le, miután egy harcias, női ügyfél rablás közben letépte róla a maszkot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik