Nagyvilág

Négy embert előállítottak a francia terrorelhárítók

Terrorelhárítási akciót hajtott végre szerda reggel a francia titkosszolgálat a Párizshoz közeli Trappes településen, ahol négy embert előállítottak – erősítették meg rendőrségi források a Le Parisien című napilap értesülését.

A bűnügyi rendőrség és az elhárítás közös akcióját a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlegénél február elején indított előzetes eljárás keretében hajtotta végre. A négy radikalizálódott gyanúsított a titkosszolgálatok szerint fegyvereket próbált beszerezni. Ennek az információnak az ellenőrzésére vették őket őrizetbe. A tájékoztatás szerint a házkutatások során nem találtak olyan jeleket, amelyek azonnali terrorveszélyre utaltak.

Az elhárítási akciónak nincsen köze a múlt héten a Champs-Élysées sugárúton végrehajtott merénylethez és a dél-franciaországi Marseille-ben meghiúsított terrortámadáshoz.

A hatóságok időközben azt az értesülést is megerősítették, hogy

hétfő óta tíz embert őrizetbe vettek a Charlie Hebdo című szatirikus hetilap, majd azt követően egy párizsi zsidó élelmiszerbolt ellen 2015 januárjában elkövetett terrortámadásokkal kapcsolatban.

A gyanúsítottakról azt feltételezik, hogy ők szerezték be a fegyvereket Amédy Coulibalynak, aki a Charlie Hebdo elleni merénylet másnapján a Párizshoz közeli Montrouge-ban megölt egy rendőrt az utcán, majd a harmadik napon túszokat ejtett egy zsidó üzletben, akik közül négyet megölt. A nyomozók feltételezése szerint Montrouge-ban valójában arra a zsidó iskolára akart támadni, amely előtt posztolt a lelőtt rendőrnő.

A sorozatos előállítások hétfőn kezdődtek és szerdán is folytatódtak a BFM hírtelevízió szerint. A nyomozók azt próbálják rekonstruálni, hogyan jutottak el a nyomozás szerint Szlovákiából származó fegyverek belga közvetítéssel a támadóig. A gyanú szerint a fegyvereket az észak-franciaországi szélsőjobboldali mozgalomhoz tartozó Claude Hermant élettársának fegyverkereskedő cége szerezte be Coulibalynak. A párt egyébként 2015 decemberében már kihallgatták, de nem emelték vádat ellenük. Hermant azonban egy másik tiltott fegyverkereskedelmi ügy miatt jelenleg előzetes letartóztatásban van az észak-franciaországi Lille-ben, s tagadja, hogy bármilyen merénylethez köze lett volna.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik