Belföld

Néppárti képviselő is a CEU mellett kardoskodott

A szerdai EP-ülésnek megágyazva vitát tartottak a nagyobb pártok politikusai a CEU-ügyről, és mindenki megvédte az intézményt. Nem csak a balliberálisok.

Nagyszabású vitát tartottak a magyar felsőoktatási törvényről Brüsszelben kedd délután, amin részt vett a szociáldemokrata, a liberális, a néppárti, a radikális baloldali és a zöld EP-frakcióvezető, illetve -képviselő is. Jelen volt vendégként Michael Ignatieff CEU-rektor is, aki ismét elmondta, hogy a CEU független a politikától, csak működni szeretne tovább Budapesten – tudósít az Index.

A vitán felszólalt Sabine Verheyen, az Európai Néppárt (aminek a Fidesz is tagja) német képviselője is, aki szerint a párt kiáll a nemzetköziség, a tolerancia, a nyitottság mellett, amit a CEU megtestesít. Kijelentette, hogy a oktatás és kutatás szabadságát tiszteletben kell tartani, ez vonatkozik a magyar kormányra is.

Gabriele Zimmer a radikális balosoktól azt mondta, a világháború óta nem zártak be erővel egyetemet. A szocdem Gianni Pittella arról beszélt, hogy otthon, Olaszországban épp ma ünneplik a felszabadulást a fasizmus alól, ezért harcolni kell az európai értékekért. Szerinte a CEU ügye nem elszigetelt eset, más fejlemények is veszélyeztetik ezeket az értékeket. Egységre van szükség, és

egységesek lesznek a szerdai EP-ülésen is, ahol Orbán Viktor is felszólal kormányának védelmében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik