Tech

Szólaljon meg Donald Trump hangján!

Épül a technológia, mellyel bárkinek a hangján beszélhetünk: politikusoktól celebeken át egészen a szinkronszínészekig. A szerzői- és büntetőjogászok nehéz napokra készülhetnek!

A Montrealból érkező Lyrebird csapata mutatott be egy fejlesztés alatt álló technológiát, amely egyszerre izgalmas a zenészeknek, szinkronszínészeknek, filmgyártóknak vagy a szórakoztatóiparnak, s közben vet fel rengeteg kérdést és problémát a magánszférával és biztonságtechnikával foglalkozó szakembereknek, a szerzői- és büntetőjognak.

A Lyrebird ugyanis képes egy percnyi hangfelvétel alapján „megtanulni” az ember hangját, annak egyedi jellegét, majd ezen a kívánt hangon bármilyen szöveget el tud mondani.

Mostantól kezdve tehát nincs szükség arra, hogy több órányi szöveget hallgassunk Donald Trump beszédeiből, ha össze akarjuk vágni a megszólalásai során elhangzott szavakból egy új fiktív beszédet. Csak leadunk a Lyrebirdnek egy hosszabb beszédet, megadjuk, hogy milyen szöveget akarunk hallani az amerikai elnök hangján, kimegyünk főzni egy kávét, s mire visszaértünk, kész az új beszéd:

A fenti hanganyagból hallatszódik, hogy a technológia ugyan ígéretes, de korántsincs tökéletes még. Azonnal kiszúrhatóak a gyors levágások a szóvégeken a torzulásokkal és elmosásokkal együtt. Viszont az is egyértelműen felismerhető, hogy a Lyrebird Donald Trump hangját használja alapként.Hasonló rendszert fejleszt az Adobe is VoCo néven, amiről korábban már mi is beszámoltunk – ennek hangminősége sokkal ütőképesebbnek hangzik a Lyrebirdhöz képest:

Számos kérdést vet fel

Az újságírók és az aggódó kommentelők azt szeretnék tudni, hogy jogi szempontból egy hamisított hangfelvétel mennyire számíthat bizonyító értékűnek a bíróságon. Jobb esetben semennyire, hiszen bizonyítani kell, hogy a hangfelvétel tényleg az adott személytől származik-e. Ekkor minden attól függ, a bizonyítás milyen bevont eszközökkel, szakértőgárdával, büdzsével és időlimittel zajlik, s hogy a törvényalkotás milyen gyorsan képes reagálni az ilyen jellegű hamisításokra vagy hamisítási kísérletekre.

Ha a büntetőjogot és a magánszféra védelmét félretesszük, még akkor is marad sok kérdés.

Ha például Morgan Freeman hangját behúzzuk a Lyrebirdbe vagy a VoCoba, és felmondatunk vele egy szöveget egy reklámhoz vagy kliphez, mennyit jogdíjat kell fizetni a tulajdonosnak?

Miként készül fel erre a szerzői jogi problémákat egyébként sem időszerűen lereagáló törvényi háttér? Erre hamarosan fény derül: a Lyrebird ugyanis hamarosan elérhetővé válik mindenki számára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik