Nagyvilág

Le Pen: Macron gyenge, nincs programja az iszlamista terrorizmus ellen

Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnökjelöltje éles támadást indított riválisa, a centrista Emmanuel Macron ellen hétfőn, és azzal vádolta ellenfelét, hogy nincs kidolgozott politikája az iszlamista veszély elhárítására.

Azért találkozom a francia emberekkel, hogy felhívjam a figyelmüket az olyan fontos dolgokra, mint például az iszlamista terrorizmus, amelynek témájában Macron úr elég gyenge – és akkor még enyhén fogalmaztam

– mondta riportereknek Le Pen.

Nincsenek tervei arra vonatkozóan, hogy miként védi meg a francia népet az iszlamista veszélytől

– tette hozzá. Le Pen úgy véli, hogy a mindent eldöntő második forduló egyben népszavazás is lesz a “féktelen globalizációról”.

A végleges adatok szerint Emmanuel Macron független, centrista politikus végzett az első helyen az elnökválasztás vasárnapi, első fordulójában a voksok 23,75 százalékával, míg Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front jelöltje a második helyen futott be a szavazatok 21,53 százalékával. A második fordulót május 7-én rendezik, az OpinionWay francia közvélemény-kutató intézet friss felmérése szerint Macron 61 százalékot is szerezhet, míg Le Pennek 39 százalékot jeleznek előre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik