A vasárnap rendezték meg Európa egyik legnagyobb maratonfutó versenyét, a londonit, ahol mind a férfiaknál, mint pedig a nőknél természetesen a kenyai és az etióp futók haladtak az élen. De, ahogy az már ilyen tömegeseményeknél lenni szokott, sokkal érdekesebb dolgok történtek a mezőnyben, az amatőr futók között.
Például David Wyeth már 42 kilométert teljesített, amikor alig 150-200 méterrel a cél előtt teljesen kiürült a szervezete, nem vitték tovább a lábai, és látszólag azt sem tudta már, merre kell tovább haladnia.
Az a fajta fizikai állapot, amikor a szervezet az utolsó tartalékait is felemészti, folyadékhiányos állapotba kerül olyan tüneteket produkál, mintha az ember “tajt részegen dülöngélne”, a lábai másfelé vinnék, mint amerre ő akar menni.
David Wyeth agóniája nem sokakat érdekelt, mindenki szeme előtt csak a célszalag lebegett, ezért többen is elfutottak mellette, mígnem érkezett Matthew Rees.
Már láttam a célt, és épp arra gondoltam, hogy hajrázok egyet, amikor észrevettem a srácot. Eszembe jutott, mit jelent nekem egy-egy teljesített maraton, ezért úgy éreztem, fontosabb neki segítenem, minthogy a saját időm legyen pár másodperccel jobb. Már nem tudott már annyira értelmesen beszélni, csak azt hajtogatta, “be kell fejeznem a versenyt”. Én meg segítettem neki, mondván, nosza, akkor gyerünk, csináljuk meg
– mesélte később mit érzett és hogyan támogatta célba ismeretlen versenyzőtársát Rees. Fair play.
