Foci

Nagy Gergely hozta a három pontot a Vasasnak

A Honvéd 1-0-ra elvesztette a rangadót így tovább sűrűsödött az élmezőny.

Kora esti írásunkban beszámoltunk már az NB1 28. fordulójának első öt mérkőzésének eredményéről, benne Gera Zoltán születésnapi mesterhármasáról, no és arról, hogy igen gólzáporosra sikeredtek a szombati mérkőzések.

A hatodik Vasas-Honvéd meccs 20.30-kor kezdődött és addig 18 találat született – köztük nem egy óriási nagy gól -, ami meccsenkénti 3,6 gólos átlag.

Mondjuk a nap utolsó, fővárosi rangadója nem ígért túl sok találatot. A tabella élén álló kispestiek és az angyalföldiek is egyaránt három belső védős játékrendszerrel, védekezésben öt védővel állnak fel, és eleddig inkább a kapujuk biztonságos őrzésével tűntek ki a mezőnyből, mint a sokgólos meccsekkel. A Honvéd többnyire öt középpályással és két kifejezett csatárral áll fel többnyire, 25 gólt kapott eddig, míg a Vasas inkább a 3-4-3-at favorizálja és 31-bekapott gól mutatja, hogy nem alkalmazzák rosszul ezt a rendszert. A két fővárosi csapatnál csak a Videoton tud kevesebb gólt (24) felmutatni.

A két klub 170 NB I-es mérkőzést játszott egymással, amelyek 60 honvédos és 66 vasasos sikert hoztak, viszont az elmúlt hat fordulóban a piros-kékek lejtmenetbe kapcsoltak, mert négyszer is vereséggel jöttek le a pályáról.

A Honvéd viszont annyiban mindenképp tarthatott a vasastól, hogy a Vasas mindkét győzelmét favoritok, a Videoton és a Ferencváros ellen szerezte. A mérleg nyelve ezúttal is a Vasas felé billent, miután Hangya jobbról érkező szabadrúgását Saglik jobbal a túloldalról középre emelte, ahol Felix Burmeister érkezett tök üresen és két méterről simán bebelsőzte Gróf kapujába a labdát (1–0)

A második félidőben a Vasas inkább őrizte az előnyt, míg Honvéd részről Eppel, King és Lanzafame veszélyeztetett. Utóbbit Korcsmár fölösleges felrúgta a 62. percben a 16-oson belül. A jogos büntetőt a sértett maga végezte, de Nagy azonban hárított, ahogy később többször is a remek estét kifogó kapus tartotta meccsben az angyalföldieket.

OTP Bank Liga, 28. forduló, eredmények:

Vasas – Honvéd 1-0 (1-0)
Gól: Burmeister 41.

Korábban:

Debreceni VSC–Haladás 4–2
Gól: Handzic 16., Holman 25., 34., Könyves 61., ill. Williams 24., Tóth 87.

Mezőkövesd–Újpest 1–3
Gól: Bacelic-Grgic 92., ill. Andrics 32., Bardi 35., Balázs B. 72.

Gyirmót FC Győr–Ferencváros 2–3
Gól: Novák 21., Tamás 77., ill. Gera 36., 38., 60. – az utolsó 11-esből

MTK Budapest–Videoton FC 1–1
Gól: Kolomojec 8., ill. M. Maric 5.

Paks–Diósgyőr 0-1
Gól: Ugrai 14.

A bajnokság állása:

1. Budapest Honvéd 28 15 5 8 41–26 +15 50
  2. Videoton FC 28 14 8 6 53–24 +29 50
  3. Vasas FC 28 14 5 9 44–31 +13 47
  4. Ferencvárosi TC 28 11 9 8 45–38 +7 42
  5. Szombathelyi Haladás 28 11 6 11 36–38 –2 39
  6. Újpest FC 28 9 12 7 44–42 +2 39
  7. Paksi FC 28 9 11 8 32–31 +1 38
  8. Mezőkövesd Zsóry FC 28 9 8 11 31–41 –10 35
  9. Debreceni VSC 28 9 7 12 34–37 –3 34
10. MTK Budapest 28 7 11 10 21–29 –8 32
11. Diósgyőri VTK 28 9 4 15 33–51 –18 31
12. Gyirmót FC Győr 28 4 8 16 17–43 –26 20

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik