Tudomány

Az eddigi legnagyobb elemzés sem mutatta ki az idegen civilizációk jelét

Egy új elemzés során több ezer távoli rendszert vizsgálták meg a lézersugarak nyomai után kutatva - sok szakértő ugyanis úgy véli, ezek a földön kívüli civilizációk jelei lehetnek. Mivel a tudósok semmit sem találtak, úgy tűnik, hogy a közeljövőben nem fogunk fejlett idegen élettel találkozni.

Az új vizsgálatban a tudósok nagyjából 5 600 csillag fényét vizsgálták meg a Tejútrendszerben, melyek közül 2 000-hez tartozhatnak meleg, Föld-szerű bolygók. Az elemzés során nem sikerült kimutatni semmi figyelemreméltót.

Ez két dolgot jelenthet: vagy azt, hogy a fejlett idegen civilizációk nem használnak lézereket, vagy azt, hogy a vizsgált rendszerekben nincsenek is jelen.

A Berkeley-i Kaliforniai Egyetem csapatának kutatása a SETI (Search for Extra-Terrestrial Intelligence, azaz a “földön kívüli intelligencia keresése”) szakértőinek korábbi felvetésére alapult, mely szerint amennyiben létezik értelmes élet a bolygónkon kívül, akkor feltehetőleg használ irányított energiájú technológiát.

Bár az emberiség is csak most kezdte el megismerni a lézereket, a tudósok – így például Stephen Hawking – mégis úgy vélik, a lézersugarak űrbéli nyomainak keresésével talán az idegeneket is felfedezhetjük.

Az eddigi vizsgálatok azonban nem jártak sikerrel, ahogy a mostani, minden korábbinál nagyobb elemzés sem.

Nem találtunk efféle lézerkibocsátást a nagyjából 5 600 csillag bolygórégiójának egyikében sem

– állapították meg a szakemberek új tanulmányukban.

A kutatásban a W. M. Keck Obszervatórium 2004-2016 közt begyűjtött, távoli égitestek fényére vonatkozó adatait használták fel. A tudósok az elemzéskor egy speciális algoritmust vetettek be, amely kifejezetten a lézert mutatja ki. A módszerrel a csillagok által kibocsátott fényt szűrik ki, így válik felismerhetővé a mesterségesen keletkezett energia.

Az analízis nem mutatta ki a lézer jelét, ennek ellenére nem zárhatjuk ki a földön kívüli élet létezését. Az eredmény akár azt is jelentheti, hogy a többségében 326 fényévnyire elhelyezkedő rendszerek potenciális lakói egyszerűen nem használnak efféle sugárzást.

Nathaniel Tellis, a kutatócsapat tagja szerint vizsgálatuk felső korlátot szab a lézert kibocsátó civilizációknak – ez a határ egyelőre az emberiség.

Könnyen elképzelhető, hogy az idegenek nem is ismerik a lézer alapú kommunikációt. A szakértők csak azért foglalkoztak a sugárzás kimutatásával, mert a lézer más mesterséges jelekkel – például a rádiókibocsátással – ellentétben egyszerűen felfedezhető, nem gyengül jelentősen az űrben.

A vizsgálattal kapcsolatban érdekesség, hogy amennyiben az érintett távoli világok valamelyikében napjainkban a földi civilizációhoz hasonlóan fejlett élet lakik, nem lenne képes kimutatni a mi lézeres nyomunkat.Mivel a vizsgált bolygók több mint 300 fényévre találhatóak, a pár évtizede megjelenő technológia jelei még nem érhették el ezeket az égitesteket.

Éppen ezért nem lehetetlen, hogy maga a módszer alkalmas az intelligens élet azonosítására, csupán időre, vagy más régiók vizsgálatára lenne szükség.

(Science Alert)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik