Belföld

Visszavonul az LMP-s Sallai Róbert Benedek

A politikus az Indexnek adott interjújában jelentette be a hírt. Már Schiffer bejelentésekor úgy gondolta, neki is távoznia kellene, de az akkori pártvezér azt mondta, nem teheti meg, mert annak süllyedő hajó üzenete lenne.

Talán nem is törülközőbedobás ez, hanem józan mérlegelés. Nekem kellemetlen, hogy jönnek be új emberek, akik számítanának rám, és mondanom kellene nekik, hogy persze, nyomni kell a politikát, álljanak bele, miközben én már tudom, hogy nem leszek itt. Ez egy állati kínos dolog. Ezért szeretném most nyilvánossá tenni, hogy én valószínűleg 2018-tól már nem leszek itt a parlamentben.

Úgy érzi, a parlamenti politizálás helyett inkább haza kell mennie, mert otthon minden összeomlik, amiért korábban dolgozott, a saját gazdaságát sem tudja menedzselni.

Pedig korábban, saját bevallása szerint kétszer is megfutamodott attól, hogy társelnök legyen a pártban, ahogy mondta:

Ha nincs meg benned az, amit mondjuk Orbán Viktorban látsz, hogy mindenáron hatalmat akar és vezetni, vezetni mindenáron, akkor az embereket soha nem fogod tudni meggyőzni arról, hogy álljanak melléd.

Arról, hogy milyen üzenete van a visszavonulásának, azt mondta, szerinte sok-sok ilyen és ehhez hasonló emberi tragédián keresztül vezet az út Orbán leváltásához.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik