Nagyvilág

Amerika beavatkozhat Szíriában, Putyinra dühösek szövetségesei

Elképesztően harcias minden fél a brutális idlíbi gáztámadás után. Az oroszok eléggé sarokba szorultak azzal, hogy a vegyiattak valószínű elkövetőjét, Aszad elnököt támogatják.

Az amerikai védelmi minisztérium részletes megbeszéléseket kezdett a Fehér Házzal egy katonai akció lehetőségéről Szíriában – közölte csütörtökön egy amerikai tisztviselő. Korábban a CNN jelentette, hogy Trump katonai akciót fontolgat, válaszul az idlíbi gáztámadásra. Trump ezzel elismerte a szíriai helyzet súlyosságát.

Trump úton van Floridába, ahol Hszi Csin-ping kínai elnökkel ottani villájában folytat megbeszéléseket, James Mattis védelmi miniszter szerint a szíriai “opciókról” is.

Az NBC News azt írja, James Mattis védelmi miniszter már meg is kapta a feladatot, hogy még csütörtökön vázolja fel Trumpnak, milyen lehetőségek vannak a szíriai intervencióra.

Korábban a török elnök közölte, reméli, hogy Trump katonai beavatkozással válaszol a szír kormányerők által elkövetett vegyi támadásra. Recep Tayyip Erdogan csütörtökön a Kanal 7 török televíziónak adott interjújában arról beszélt, hogy Trump szavai ne maradjanak pusztán szavak. Kijelentette, ha cselekvésre kerül sor, akkor Törökország kész a feladat ráeső részét teljesíteni.

A törökök Moszkva ellen fordultak

Élesen bírálta csütörtökön Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter Oroszországot a Bassár el-Aszad szír elnöknek nyújtott támogatása miatt, megkérdőjelezve a háború lezárását célzó béketárgyalások értelmét.

“Rettenetes dolog, hogy Oroszország ezt a rezsimet pártolja” – jelentette ki Cavusoglu az NTV török televíziónak adott interjúban, hozzátéve, hogy senki nem “támogathatja ezt az emberiesség elleni bűntettet”.

Kedden vegyifegyver-támadás érte az északnyugat-szíriai Hán Sejkún települést Idlíb tartományban. A támadásban legalább 86 ember, köztük nagyon sok kisgyerek vesztette életét. Törökország – az Egyesült Államokkal, Iránnal, Franciaországgal és Nagy-Britanniával együtt – a damaszkuszi kormányt teszi felelőssé a kegyetlen csapásért.

Moszkva elfogadhatatlannak nevezte “az alaptalan vádaskodást”, és az Aszad-rezsimmel összhangban azt állítja, hogy a szíriai légierő a lázadók egyik raktárát bombázta kedden Hán Sejkúnban, és onnan szabadultak ki a “mérgező anyagok”.

“Ha az ilyen jellegű támadások folytatódnak, akkor Asztana elveszíti az értelmét” – hangsúlyozta a török külügyminiszter a kazah fővárosban zajló fegyverszüneti tárgyalásokra utalva.

Lehet úgy tárgyalni, hogy közben vegyi fegyvereket vetnek be Szíriában?

Moszkva és Ankara a szíriai válságban az egymással szemben álló feleket támogatja: Moszkva Aszadot, Ankara pedig a rezsim megdöntését célzó lázadókat. A szíriai kormány és a lázadók képviselői között a genfi béketárgyalásokkal párhuzamosan a kazah fővárosban, Asztanában is folynak megbeszélések, amelyek középpontjában a tűzszünet, valamint a humanitárius erőfeszítések állnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik