Belföld

„Biztosan lesz CEU, csak még nem tudni, hogy hol”

Politikai és nem oktatási ügynek tekinti a CEU rektorhelyettese a felsőoktatási törvény módosítását. Enyedi Zsolt úgy fogalmazott az I/I Azurák Csabával című műsor felvételén, hogy ha nem Soros György állna a CEU mögött, akkor biztosan nem került volna erre sor. Az egyetem sajnálja, hogy nincs párbeszéd az intézményük és a kormányzat között, hiszen ők tettek lépéseket ebbe az irányba.

A rektorhelyettes a tv2-n kijelentette, hogy

biztosan lesz CEU, csak még nem tudni, hogy hol.

Kérdésre válaszolva felsorolta: Bécs, Vilnius, Prága és egy lengyel város is szívesen látná az intézményt. A magyar törvényben előírt kötelező amerikai kampuszról azt mondta, „nem értik, hogy miért volna jó a magyar államnak” az, hogy mondjuk New Yorkban fordítanának dollármilliókat egy ottani egyetemi képzés beindítására.

A jelen helyzeteben azonban bíznak abban, hogy Áder János köztársasági elnök vagy visszaküldi a törvényt a parlamentnek, vagy az Alkotmánybírósághoz fordul.

További részletek CEU-ügyben 22.55-kor a tv2-n.

A CEU REKTORHELYETTESE KORÁBBAN A 24.HU-NAK IS NYILATKOZOTT AZ EGYETEMET ÉRINTŐ TÖRVÉNY ELFOGADÁSÁRÓL. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik