Kultúra

Már több, mint kétszázezren látták a Kincsemet

Továbbra is hasít a mozikban a csodalóról és gazdájáról szóló Herendi-film.

Kincsem a vásznon is verhetetlen: a csodaló és gazdája történetére a tegnapi napon váltották meg a kétszázezredik mozijegyet, vagyis három hét alatt teljesítette ezt a jelentőségteljes mérföldkőnek számító határt, egyúttal 2017 második legnézettebb filmjévé lépett elő ilyen rövid idő alatt.

Az elmúlt 10 év legsikeresebb magyar filmje ezzel olyan népszerű produkciókat utasított maga mögé az idei esztendőből, mint az Utazók vagy a Logan – Farkas. A kritikai- és közönségsikert egyaránt magáénak tudó Kincsem továbbra is látható a mozikban országszerte.

A Herendi Gábor rendezésében készült Kincsemben (előzetes itt) Blaskovich Ernő (Nagy Ervin) céltalan életet él, amikor egy nap megjelenik nagy lehetősége, Kincsem, a csodaló, amivel sikert sikerre halmoz az európai lóversenypályákon. Blaskovich nemes küzdelemben győzheti le ősi ellenségét, von Oettingen bárót (Gáspár Tibor), egyre durvuló rivalizálásukat azonban bonyolítja, hogy menthetetlenül beleszeret Klara von Oettingenbe (Petrik Andrea), apja gyilkosának lányába.

Forrás: Fórum Hungary

Ajánlott videó

Olvasói sztorik