Tévedés, ha valaki azt hiszi, a Magyarországon gyártott ruhák etikusabb körülmények között születnek, mint a bolgár, román, vagy éppen ázsiai termékek – ez derült ki a Tudatos Vásárlók Egyesületének konferenciáján, ahol bemutatták a hazai helyzetről képet adó legfrissebb kutatásuk eredményét.
Szürkepiacról van szó
A munkakörülmények alig változtak a 80-as évekhez képest, a gazdasági viszont igen, az pedig jócskán hatással van a munkások életére. A magyar felsőruházati ipar folyamatosan megy össze, ráadásul a termelés nagy részéből exportcikk lesz. A zsugorodás mellett nehezíti a szegmens helyzetét az, amit a Központi Statisztikai Hivatal adatai is alátámasztanak: egyszerűen nincs szó innovációról és célzott támogatásokról sem,
Bár megjelentek a kockázati tőkealapok is, ők csak a legígéretesebb cégekbe fektetnek be.
A TVE a TEÁOR-számok alapján 238 céget talált, akik felsőruházat gyártásával foglalkoznak, a reális képet viszont árnyalta, hogy tízből kilenc esetében 9 főnél kevesebb dolgozott a vállalatnál, az ő tevékenységük pedig nyomonkövethetetlen. Szakértői becslés szerint a gyártás 30%-a radaron kívül van, azaz minden harmadik ruha, ami legurul a gyártósorról, nem kerül be semmilyen statisztikába.
A Kormány segítene, de inkább csak árt
Az ágazatban (is) munkaerőhiány van, aminek két fő oka van:
- egyrészt kevesebben tudnak ma varrni, mint évtizedekkel ezelőtt,
- másrészt ennyi fizetésért kevesen mennek el rengeteget dolgozni.
Ahogy Gulyás Emese (TVE) fogalmazott,
a nők inkább elmennek gereblyézni, mint kicsivel többért egy garázsvarrodában görnyedni reggeltől estig.
A legtöbb varróüzem Észak-Magyarországon van: ezzel együtt három olyan régióban találhatóak nagy sűrűségben gyárak, amik egyébként Európa legszegényebb régiói közé tartoznak. A TVE közérdekű adatigénylést nyújtott be a 60 legnagyobb cég esetében illetékes munkaügyi hivatalból, és mindegyik válaszolt is, kivéve pont azokat, akik az említett régiókhoz tartoznak.
A közbeszerzési adatbázist bújva az is kiderült az egyesült munkatársai számára, hogy mindössze egy-két cég nyeri sorra a munkaruházattal kapcsolatos pályázatokat.
A privát beszélgetésekből kiderült, a legtöbb varrónő nagyjából 70 ezer forintot keres (ez egybeesik a KSH 2015-ben megszüntetett létminimum mutatójának legutolsó értékével), és nincs nagy vágyuk: nagyjából 100 ezer forint nettóval kibékülnének, és fedezni tudnák a mindennapi kiadásaikat. Ők a dolgozói szegénységhez tartoznak: azok a munkások, akik bár rengeteget dolgoznak, alig, vagy egyáltalán nem jönnek ki a fizetésükből.
A munkabiztonsági ellenőrzések statisztikájából kiderül, hogy nemcsak az alacsony fizetéssel vannak bajok: 43 százalékban a baleset-megelőzést hagyják figyelmen kívül, az esetek negyedében pedig az adminisztrációt kezelik félvállról.
A cégek egyébként arra hivatkoznak, hogy aránytalanul magas költségekkel járna a klíma kiépítése.
„Ha beteg, ha ballag, én megyek munkába”
A túlórák bár tipikusak, mégsem kötelezőek, a megélhetésre elegendő fizetéshez viszont szükségesek. Sok helyen jelenléti bónusszal “ösztönzik” a munkavállalókat: ezt akkor kapják a dolgozók, ha minél kevesebbet vannak ilyen-olyan ok miatt távol. Éppen ezért
A helyzetet nehezíti, hogy önálló szakszervezet sincs, hanem a bányász szakszervezeten belül van a könnyűiparnak képviselete. Ráadásul a dolgozók bizalmatlanok is: a szervezetek munkáját csak abban látják, hogy húsvétra és karácsonyra kapnak egy-egy csomag ajándékot, azt viszont abból a pénzből is meg tudnák venni, amit havonta levonnak tőlük tagsági díjként.
Az ágazat több szempontból is csapdában van:
- egyre idősödik a szakma,
- nincsenek szakszervezetek,
- nincs érdeklődés a szakma iránt, illetve
- a bérek versenyképtelenek.
Utóbbi több dolog miatt is összetett. Bár a Kormány emelte a minimálbér és a garantált bérminimum összegét is, utóbbit szinte senki sem kapja, mert a cégek a betanított munkáért nem adják meg, másrészt több céget sokként ért az emelés, nem tudták és tudják kigazdálkodni, így embereket kell elküldeniük.
Létezik megoldás, meg nem is
Három fő dolgon kéne változtatni, hogy ne legyen annyira kilátástalan a magyar könnyűipar helyzete.
- Egyrészt erősebben kell alkalmazni a munkajogot.
- Másrészt változtatni kell azon a felálláson, hogy a munkáltatóknak kedvező környezetet biztosítunk.
- Végül pedig a létminimum felé kell emelni a minimálbért.
Felmerült az is, hogy nem kéne-e egy etikai kódex, amire az előadók azt mondták,
egy újabb biztosan nem, inkább a mostanit kéne aktualizálni és mindenkivel elfogadtatni.