Belföld

Pilisi horrorcsalád – brutális dolgokat tett az apa

Ítéletet hirdet várhatóan hétfőn a Budapest Környéki Törvényszék annak a férfinak az ügyében, akit

    • nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt álló tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett erőszakos közösüléssel
    • szexuális erőszak bűntettével

vádolnak, egyebek mellett. Az ügy hatályon kívül helyezés miatt újraindult.

Idősebb gyermekét ütötte-verte, kisebb gyermekét kocsmába vitte

A vádiratból kiderül, hogy a férfi szörnyű bűncselekményeket követett el. Volt élettársát 2005. és 2013. között részegen, napi rendszerességgel verte, és ugyanezt tette két kiskorú gyermekével is, többször felpofozta és megrugdosta, egyiküket nadrágszíjjal is bántalmazta. Ilyenkor látszódtak rajta a verésnyomok, ezért több napig, vagy akár egy hétig is kimaradt az iskolából. Leginkább a nagyobb gyermeket bántotta, testvérét azonban már egészen kiskorától magával vitte a kocsmába.

Volt arra is példa, hogy nagyobbik gyermekét – miután összeveszett vele – visszalökte a fürdőkádba, ahonnan éppen ki akart szállni és két kézzel fojtogatni kezdte. Eközben azt üvöltette neki, hogy megöli. Az anyja futott oda és segített neki. 2011. karácsonyán pedig párját egy szál pizsamában zavarta ki az utcára, és csak azért engedte vissza, mert a gyerekek könyörögtek.

A férfi mindezeken túl állatokat kínzott halálra részegen, mindezt a gyerekek előtt.

Ahogy a hivatalos tájékoztatásban áll,

“a náluk lévő kutyákat gyakran  felakasztotta a házuk gerendájára, amelyet a gyerekeknek végig kellett nézni, ezután a  tetemeket vagy ő ásta el, vagy elásatta velük a kertben. Kk. F. G. sértett, mivel szerette az állatokat, minden esetben megsiratta a kutyákat”

A gyerekek nagyon féltek ittas apjuktól, ezért gyakran az udvaron lévő ólban bújtak el előle.

A gyerekek előtt szexeltek, olykor hárman

A vádiratból kiderül az is, hogy a szülők nem egyszer a gyermekek előtt éltek nemi életet, és arra is volt példa, hogy a férfi felvitt egy másik nőt is, és hármasban szeretkeztek.

Az apa először 2009-ben közeledett idősebb gyermekéhez, amikor éppen egyedül volt vele otthon. Simogatni kezdte, a gyermek pedig  félelmében az udvarra szaladt, de apja visszaparancsolta. A férfi ekkor már az ágyon feküdt meztelenül. Arra kérte a gyereket, hogy fogja meg a péniszét.

A sértett attól való félelmében, hogy a vádlott ismételten bántalmazni fogja  eleget tett a felszólításnak. Ezután a vádlott arra utasította a sértettet, hogy vetkőzzön le ő is, és üljön a  merev nemi szervére, azonban a sértett ennek nem tett eleget, emiatt a vádlott  a sértettet kézzel újból nagyon megverte

Megkötözte egy hosszabbítóval

A vádirat beszámol még egy brutális bántalmazásról. Az apa azután verte meg ismét nagyobbik gyermekét, hogy összevesztek. Ököllel ütötte a fejét és az arcát, majd egy elektromos hosszabbítóval ágyhoz kötözte és elment. Párjának pedig megtiltotta, hogy kiszabadítsa őt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik