Közélet

Bombára feküdt egy férfi Abádszalókon

Öngyilkosságra készülhetett a férfi, aki kedden késő este az utcán feküdt rá egy második világháborús páncéltörő aknára.

Egyelőre nem tudni, honnan szerezte a robbanószerkezetet a zavartan viselkedő férfi, akit rendőrök és katasztrófavédők vettek körül, de sokáig senkit sem engedett magához. A környező házakat ki kellett üríteni, írja a szoljon.hu.

“Hajnali egy óra tájban – amikor már kihűlésközeli állapotba került a férfi, akinek a helybéliek szerint régóta pszichés problémái voltak és gyakran italozott – végül a rendőrök közbe tudtak avatkozni, s kórházba szállították” – számol be a különös eset befejezéséről a Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál. A környék házaiból azonban ki kellett telepíteni 15 embert, majd a robbanószerkezetet a Paksról érkező tűzszerészek hajnali 4 órakor felrobbantották.

A férfire egyébként egy szolgálaton kívüli járőr figyelt fel. “A törzsőrmester odament a férfihoz, hogy segítséget nyújtson neki. A járőrvezető megszólította a földön, magatehetetlenül fekvő férfit, aki összefüggéstelenül beszélt, zavartan viselkedett. A rendőr fel akarta segíteni a férfit – akit látásból ismert – és ekkor észlelte, hogy az abádszalóki lakos kabátja alatt feltehetően egy robbanószerkezetet szorongatott. A férfi nem fenyegetőzött semmilyen robbantással” – írja a szoljon.hu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik