Foci

Csodagóllal nyert a Vasas Újpesten a Magyar Kupában

A labdarúgó Magyar Kupa utolsó negyeddöntőjében az Újpest és a Vasas találkozott a Szusza Stadionban. A párharc első mérkőzésén nagyon bekezdetek a csapatok, az első tíz percben több esemény történt, mint néha egy egész találkozón.

Az 5. percben Szivacski gyengén adta haza a labdát Nagy kapusnak, aki nem tudta elrúgni, Lázok János pedig köszönte szépen és a tizenhatoson kívülről az üres kapuba gurított (1-1).

Három perccel később egyenlíthetett volna a Vasas, de a Mohl kezezése miatt megítélt büntetőt Saglik pocsékul rúgta, így Balajcza hárítani tudott.

A félidő hátralévő részében inkább az Újpest játszott veszélyesebben, de a szünetig nem változott az eredmény. A fordulást követően sem változott a játék képe, a hazaiak maradtak támadásban de Diarra lövése és Andric fejese sem akadt be, utóbbi a lécről jött ki.

A 62. percben szinte a semmiből egyenlített a Vasas. Egy finoman szólva sem tökéletes hazaadást Balajcza külsővel Sankovic elé passzolta, aki viszont elaludt, James Manjrekar elvette tőle, majd a léc alá bombázott (1-1).

A hajrában úgy tűnt, marad az 1-1, aztán jött Remili Mohamed. A 86. percben két remek csel után parádés gólt emelt ballal a hosszú sarokba 22 méterről, így a Vasas előnyről várhatja a jövőheti visszavágót.

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

Eredmény – Magyar Kupa, negyeddöntő, első mérkőzés

Újpest – Vasas 1-2 (1-0)
Gólszerző: Lázok (5.) ill. Manjrekar (62.), Remili (86.)
Kiállítva: Kálnoki Kis (90.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik