A három barlangász – két rendőrtiszt és egy ügyvéd, valamennyien tapasztalt barlangászok – egy kilencfős csoport tagjaként az Atlasz-hegység Marokkó déli részén húzódó vonulatán túrázott helyi vezető nélkül. Szerdán elváltak a csoporttól, és este nem érkeztek meg a közös találkozóhelyre. Ekkor riasztották a mentőalakulatokat felkutatásukra. Rendőrségi helikoptereket is bevetettek felkutatásukra, de csak szombaton akadtak nyomukra egy mély szurdokban Tarmeszt város közelében.
A spanyol sajtó hétfőn bírálatok özönét zúdította a marokkói hatóságokra, mondván, azok későn fogadták el a spanyol barlangász szövetség segítségnyújtási ajánlatát, és emiatt halt meg két ember.
Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök azonban egy hétfői rádiónyilatkozatában védelmébe vette a marokkói hatóságokat. Hangsúlyozta ugyan, hogy a két fél kezdettől fogva kapcsolatban állt, de a marokkói hatóságok úgy vélték, maguk is képesek a segítségnyújtásra, “ami nem volt könnyű feladat, az ilyen mentések, soha nem könnyűek”.