Mindkét pénztártípusnál folyamatos az egy tagra jutó vagyon növekedése: a magán nyugdíjpénztáraknál 2003. szeptember végére elérte a 232 ezer forintot – 47 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban -, míg az egy főre jutó önkéntes nyugdíjpénztári vagyon – az egy évvel korábbihoz képest 25 százalékos növekedéssel – elérte a 338 ezer forintot. A magán nyugdíjpénztárakhoz 2003 harmadik negyedévében 39,2 milliárd forint befizetés érkezett, az önkéntes pénztári vagyon ugyanebben az időszakban 16,8 százalékkal bővült.
Megállt a magán nyugdíjpénztárak taglétszámának csökkenése – amiben lényeges szerepe van annak, hogy a jogszabály 2003 januárjától ismét kötelezővé teszi a pályakezdők belépését a rendszerbe -, s 2003. szeptember végén a magán nyugdíjpénztári tagok száma elérte a 2,27 millió főt. Ennél sokkal lassúbb, de folyamatos az önkéntes pénztári taglétszám-növekedés: az időszak végén az önkéntes kasszák 1,207 millió főt számláltak.
2004-ben 15-20 ezer önkéntes pénztári tag tagsági viszonya éri el a tíz évet, azaz jogosult az egyéni számláján összegyűlt összeg felvételére. A jelenség 2005-ben tetőzik, de a felügyelet egyik kiemelt feladata lesz 2004-től az önkéntes pénztárak likviditásának vizsgálata – hangsúlyozta Szepesi György. Eddig – lévén a kasszák nem teljesítettek kifizetést – a PSZÁF a szolvencia-vizsgálatra helyezte a hangsúlyt, 2004-ben viszont a likviditás-vizsgálat is a kiemelt feladata lesz. Ha egyébként tartósak maradnak a kedvezőtlen tőkepiaci körülmények – hívta fel rá a figyelmet Szepesi -, fontos fogyasztóvédelmi feladat lesz annak tudatosítása, hogy a kasszatagok nem realizálnak veszteséget a kedvezőtlen tőkepiaci körülmények ellenére sem, ha kivárják a fedezeti alap mögött álló állampapírok lejáratát.
