Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc korának fővárosi statisztikai adataiból, népesedési viszonyokról, nemzetiségi összetételről, foglalkozásokról közölt összeállítást korabeli források alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a szabadságharc kitörése előtti években Fényes Elek Magyarország leírása (1847) című művében, Palugyay Imre pedig egyházi nyilvántartások felhasználásával készült, községenként összeállított népesség-nyilvántartásában tett kísérletet a lakosság összeírására, a társadalom helyzetének rögzítésére.
Ezekből a forrásokból – megközelítő pontossággal – lehet következtetni Pest-Buda és Óbuda népesedési viszonyaira, nemzetiségi összetételére, népmozgalmi változásaira (a születések, a halálozások és a házasságkötések számára). A lakosságszámban a XVIII. század végéig Buda, a századfordulótól kezdve Pest vezetett.
Pest-Buda nemzetiségi összetételéről az első hivatalos adatok az 1850-es népszámlálásból valók. Bár számolni kell azzal, hogy “az osztrák abszolutizmus a német nemzetiség jelenlétét a valóságosnál jóval jelentősebbnek mutatta”, Pest-Buda magyar lakossága az 1800-as évek közepén ennek ellenére sem haladta meg az 50 százalékot.
Budán és Óbudán 7555, Pesten 31 965 magyar élt (összesen 39 520-an), a németség lélekszáma Budán és Óbudán 27 939, Pesten 33 884 volt (a három városban összesen 61 823-an laktak). Az 1850-es népszámlálás adatai szerint a harmadik legnépesebb népcsoport a zsidóké (Budán és Óbudán 4976-an, Pesten 12 642-en laktak). Közülük ekkor már sokan asszimilálódtak, és magyar nemzetiségűnek, magyar anyanyelvűnek vallották magukat. A szlovák nemzetiség lélekszáma Budán 1307, Pesten 4187 volt (összesen 5494 ember). A népszámlálásnál minden más, kisebb lélekszámú nemzetiséget vélhetően az “egyéb” kategóriába soroltak, ahol a legmagasabb arányt – az egyéb népesség 1-2 százalékát – a szerb nemzetiség teszi ki.
A budai kerületek közül a legtöbb magyar a Várban élt (53,6 százalék), a németek Újlak (91,5 százalék) és Országút (90,4 százalék) városrészekben voltak jelentős többségben. Erősen vegyes nemzetiségi megoszlást mutatott a Tabán, ahol a szerb népesség lélekszáma ezer feletti volt.
A forradalom és szabadságharc eseményei 1848-1849 halálozási adatain is nyomot hagytak. A “legvéresebb” időszak 1849 tavasza és nyara volt: 1849 májusában Pest-Budán és Óbudán 1856-an, júniusban 2605-en, júliusban pedig 1604-en haltak meg. A halandóság növekedéséhez Buda ostroma és Pest bombázása is hozzájárult, de a halálozási statisztikát a városban elhunyt sebesültek és a járványok áldozatai is növelték. Mivel a harctereken elhunytakat a tábori lelkészek anyakönyvezték, a tízezres nagyságrendű számú katonai halottakra vonatkozó adatokat ezek az összeírások nem tartalmazzák.
Az egyházi nyilvántartásokon alapuló Palugyay-féle összeírás szerint Pesten 1848-ban 7694 kézműves és 2000 kereskedő élt. Egy 1854-es adatforrás szerint Pesten 11 266 iparos és 876 gyári munkás lakott, tehát körülbelül 12 000 ember (a város népességének mintegy 10 százaléka) számított az “iparosfélék” közé. A szolgálók száma Pest városában 1848-ban 8447 volt, és a női lakosság mintegy 16,7 százaléka dolgozott szolgálóként. 1849-ben Pesten 581, Budán 21 ügyvéd, Pesten 205, Budán pedig 45 orvos dolgozott.
A KSH kitért arra is, hogy a hivatalos statisztika kezdetei is az 1848-as évre vezethetők vissza. Bél Mátyás, Schwartner Márton “magánstatisztikusok” német nyelven írt munkái, valamint Fényes Elek tevékenysége ekkor már kevés volt az ország aktuális társadalmi és gazdasági viszonyainak rögzítéséhez.
Egy statisztikai osztály felállításáról már az első felelős minisztérium megalakulása előtt is szó esett, de végül nem a Helytartótanács, hanem Szemere Bertalan miniszterelnök nevezte ki Fényes Eleket a hivatal élére. A statisztikai hivatal – mint írták – rendkívül komolyan vette feladatait. Céljául tűzte ki a statisztikai anyag központosítását és az adatgyűjtések egységesítését is, de a háborús idők nem kedveztek a munkának. A hivatal tagjainak egy része nemzetőrnek állt, Fényes Elek pedig a forradalmi vészbíróság elnöke lett. A magyar kormány Debrecenbe költözésével végül a statisztikai osztály működése is megszűnt. Az idén 150. születésnapját ünneplő Központi Statisztikai Hivatal Keleti Károly vezetésével 1867-ben, a kiegyezés évében alakult újjá.
