Tech

Egyetlen retróőrült lakásából sem hiányozhat majd ez a billentyűzet

A gyönyörű írógépek ihlette lofree bármelyik dolgozószobát, vagy nappalit feldobja.

Imádod az írógépeket? Mindig is vágytál egyre? Akkor piszkosul jó hírünk van: a látványterveken hónapok óta lappangó, írógépek billentyűzete által ihletett (ma ezt úgy mondjuk, hipszterkompatibilis) lofree gyártására a legnagyobb közösségi finanszírozó oldalak egyikén, az Indiegogo-n indult gyűjtés.

A tízezer dolláros (2,92 millió forint) célt a projekt egy órán belül érte el, de a gyűjtés még közel egy hónapon át folytatódik, így már most egészen biztos, hogy a cég bődületes összeggel (jelen pillanatban 301067 dollárral, azaz több, mint 88 millió forinttal) a zsebében kezdi majd meg a stílusos, színeiben leginkább az ötvenes évek amerikai konyháira emlékeztető lofree gyártását.

A háttérvilágítással is rendelkező billentyűzet persze nem csak asztali, Windows-t, illetve OSX-et futtató gépekkel, hanem Android-, illetve iOS-rendszerű telefonokkal is együttműködik, sőt, egy szempillantás alat képesek vagyunk vele három eszköz között váltani. A lofree mindemellett vetélytársainál jóval hosszabb, tizenöt hónapos (!) rendelkezésre állási időt ígér egy feltöltéssel.

A cég a tengerentúlon 2017 nyarán 129 dollárért (37700 forint) tervezi piacra dobni a terméket, magyarországi bevezetéséről pedig még kár beszélni, de természetesen van mód arra is, hogy ennél olcsóbban, illetve korábban is mi lehessünk a kerület legmenőbbjei, hiszen az Indegogo-n már 79 dollárért (23 ezer forint, plusz postaköltség) rátehetjük a mancsunk egy példányra, sőt, májusban akár már püfölhetjük is a billentyűket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik