A nagy gazdasági világválság idején elképesztően népszerűvé vált hamburger okozta gasztrohullámot az elmúlt évtizedekben számtalan étteremhálózat lovagolta meg, közülük a legjobban azonban az 1940-ben Richard és Maurice McDonald által alapított McDonald’s-nak ment a piac meghódítása. Az 1955-ben egy egykori utazó ügynök, Ray Kroc által megvásárolt és óriásivá tett étterem (a történetről nemrég film is érkezett a mozikba) számtalan újítást hozott a piacra, melyet vetélytársai előszeretettel próbáltak lemásolni.
A hír természetesen a vasfüggöny mögé, így a Szovjetunióba is eljutott, sőt, az étteremlánc 1976-ban tárgyalásokat is kezdett a kommunizmus legnagyobb bástyájának vezetőivel. Ők persze az 51%-os profitrészesedés hírét hallva sem adták meg magukat, sőt, a nyolcvanas évek végén inkább megpróbáltak saját, a McDonald’s elveit és rendszerét adaptáló, száz százalékban szovjet étteremláncot nyitni.
Az egyszerűen csak Bistro nevet kapott lánc éttermei kívülről valamivel fantáziátlanabbak (itthon leginkább a – teljesen helytelenül használt – szocreál jelzővel illetnék az ilyet) lettek volna a világ számtalan pontján éttermet üzemeltető amerikai multiénál, a belső tér, a menük és ételek viszont sokkal jobban illeszkedtek volna a szovjet ízléshez.
![](https://s.24.hu/app/uploads/2017/03/54a072790b48ef1385062b256bbdeaf2.jpg)
![](https://s.24.hu/app/uploads/2017/03/87822d3a1e6526264943250141dff607.jpg)
![](https://s.24.hu/app/uploads/2017/03/e3319648acf0048139b108456f5e0070.jpg)
![](https://s.24.hu/app/uploads/2017/03/ff65c27a2f47e796d57114c43b9e80a4.jpg)
A fiatal pénztárosok helyett természetesen bábuskákat képzeltek el a gép mögött:
Hamburgerek, nagylelkűen sózott sültkrumpli és Coca Cola helyett pedig tipikusan szovjet ételek és italok kaptak helyet a kínálatban – borscs, marha Sztroganoff módra, orosz hússaláta, pelmenyi, scsí, okroska, szoljánka, húsos pite (kulebjaka) és kvasz, a szószok közt pedig még tormát is találhattunk volna:
![](https://s.24.hu/app/uploads/2017/03/ec7e805e191b486b22cde76fbeb5e972.jpg)
![](https://s.24.hu/app/uploads/2017/03/5f9ec4178cbd1f681f6cef3994bb6325.jpg)
![](https://s.24.hu/app/uploads/2017/03/e3bf7f34c20504df5297d47960b337e4.jpg)
![](https://s.24.hu/app/uploads/2017/03/d990a2414c6b39b658aad8ec91e14e66.jpg)
![](https://s.24.hu/app/uploads/2017/03/926a47432da05c61ca8358807bfcb9f1.jpg)
Az ötlet természetesen hamvába holt, a Szovjetunió összeomlása után pedig a McDonald’s zöld utat kapott: első éttermük 1990. január 30-án nyitott meg Moszkvában, az első napra tervezett ezer vendég helyett pedig harmincezret kaptak a nyakukba.
Ez nem jelentette persze azt, hogy az oroszok örökre feladták egy saját hálózat beindítását, hiszen a kilencvenes évek derekán a Moszkvát tizennyolc éven át irányító (1992-2010) Jurij Luzskov, két évvel ezelőtt pedig Vlagyimir Putyin is felvetette az ötletet, az azonban nem vált valósággá.