Belföld

Két hónap alatt 18 miniszteri biztost neveztek ki

Alig két hónap alatt tovább növelte az államtitkárok, helyettes államtitkárok és miniszteri biztosok számát az Orbán-kormány, pedig az állami vezetői gárda létszáma már az év elején is rekordmagas volt. Idén eddig 18 miniszteri biztost, egy új államtitkárt és 8 helyettes államtitkárt neveztek ki (miközben az utóbbiak közül négyet felmentettek), írja a Magyar Nemzet.

Így most összesen 66 miniszteri biztos dolgozik az Orbán-kormányban, a legtöbben, 27-en a Miniszterelnökségen, de az Emminél is már 14-en, míg a Szijjártó Péter vezette tárcánál heten vannak.

Az államtitkárok, helyettes államtitkárok számának látványos növekedése azért furcsa, mert éppen Lázár János hirdette meg a bürokráciacsökkentést, az állami alkalmazásban állók létszámának jelentős mérséklését. A miniszter sokszor beszélt már arról, hogy ez milyen fontos, többek között a versenyképesség növelése miatt, hiszen a cél az, hogy egyszerűbb és átláthatóbb legyen minden, ám a számok ennek rendre ellentmondtak.

Korábban a Policy Agenda emlékeztetett rá, hogy a kormány több területen is átalakította a fenntartói, „üzemeltetői” viszonyokat, ami nyilvánvalóan változást hozott a létszámadatokban is.

A kormányban 2010-ben a köztisztviselők, kormánytisztviselők és közalkalmazottak között 12 584 vezető volt, és 69 milliárd forintot tett ki rendszeres személyi juttatásaik összege (ehhez még hozzá kell számítani a nem rendszeres személyi juttatásokat. Ez a szám 2014-re már 17,7 ezer főre bővült, a bérükre 104 milliárd forint „ment el”, 2015-ben pedig tovább növekedett a vezetői állomány, 19 ezer főre, amely 110 milliárd forintba került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik