Tech

A Sony hamarosan piacra dobja minden idők egyik legvagányabb tévéjét

Még február végén rendezte meg Budapesten regionális sajtóeseményét a Sony, ahová mi is ellátogattunk. A konferencián több 2017-ben érkező terméket is bemutattak, a főszerep azonban - az idei CES-hez hasonlóan - itt is az új OLED tévéké lett. Azóta kiderült, hogy áprilisban meg is érkezik az új sorozat a tengerentúli piacra.

A budapesti bemutatóra a Sony számtalan, a CES-en már bemutatott terméket hozott magával. Volt itt minden a zajszűrős MDR-1000X fejhallgatótól kezdve a UBP-X800 4K Ultra HD Blu-ray lejátszón és a HT-ST5000 hangsugárzón át egészen a tenyérnyi α6500 fényképezőig. A legnagyobb durranás azonban továbbra is a BRAVIA tévék családja, és legfőképp az új OLED tévé volt.

A tévék a királyok

Nem kérdéses, hogy az idei CES-en a Sonynál a zászlót az új HDR tévék, és különösen az OLED A1 sorozat vitte – melyről majd később esik szó. A választék igen széles, a csúcsok csúcsát a 4K HDR tévék, és különösen az X1, illetve az X1 Extreme processzorral felturbózott darabok jelentik. Mit is tudnak ezek a bestiák?

Vegyük a kategória királyát, a ZD9-et, amiben minden megvan, ami kell – ennek megfelelően azért elég borsos lesz az ára. Ha röviden akarunk fogalmazni, azt mondhatjuk: a részletek, a színek, a kontraszt és úgy általában a látvány valóban lenyűgöző.

Talán nem túlzás, hogy a látvány bizonyos szempontból szebb, mint a valóság: olyan részletek rajzolódnak ki, melyeket szabad szemmel lehetetlenség felfedezni.

A képernyőn tökéletesen elkülönülnek a habzó vízben megtörő fodrok; a cseppeken egyesével csillan meg a fény; az ég nem rétegekből áll, hanem homogén; a Nap korongja tűélesen rajzolódik ki; sőt, ha nagyon odafigyelünk, még a ruhákon is felfedezhetjük a textil apró részleteit.

A ZD9 a kategória királya, de messze nem a legmenőbb újdonság, melyet a Sony a 2017-es évre tartogat.

Beszél a képernyő – szó szerint

Ahogy korábban írtuk, az idei CES-en a Sony igazi sztárja az OLED A1 volt. A tévé több szempontból is figyelemreméltó, hiszen megalkotásával a Sony nem csupán visszatért az OLED-es tévék világába, hanem az új Acoustic Surface technológiával is előrukkolt, melynek köszönhetően a képernyő a szó szoros értelmében megszólal.

Mi az az OLED?

Az OLED, azaz Organic Light-Emitting Diode rendszer olyan szerves vegyületekre épül, melyek elektromos áram hatására világítanak – a technológiát a szentjánosbogarak inspirálták. A 2000-es évektől kezdődően egyre több cég kezdett bele az OLED tévék fejlesztésébe, az első darabokat végül épp a Sony dobta piacra, még 2007-ben. A technológiának számtalan előnye van az LCD-hez képest, például a képminőség, a vékonyság, a reakcióidő, illetve a jobb hatásfok. Igaz, akadnak hátrányai is, így az élettartama, az energiafelhasználása, vagy az ára. Mivel az OLED-es tévéken van még mit fejleszteni, sok cég egyelőre úgy gondolja, a technológia csak a jövőben fog meghatározóvá válni. Igaz, így is létezik már újabb alternatíva, a QLED – idén a Samsung állt elő a rendszerre épülő készülékkel.

A Sony korábban is próbálkozott már OLED tévékkel – 2007-ben a cég dobta piacra ez első ilyen darabokat. Az első OLED-es kaland azonban – egy későbbi, 2012-ehez hasonlóan – kudarccal végződött. Az elmúlt évekre az OLED tévék világában két uralkodó emelkedett ki: az LG és a Panasonic. A 2017-es CES-en bemutatott A1 BRAVIA OLED-del azonban most változás állhat be.

Nem kérdés, hogy az újdonsült termék a Sony eddigi televíziói közül az egyik legjobb. A tévében megvan minden, ami a ZD9-ben, igaz, a modell még vékonyabb, a színek még szebbek, a kontrasztok még dinamikusabbak, a látószög elképesztően széles, a kép pedig nagyon éles. És nem utolsósorban, az OLED minden lehetőségét kiaknázva a fekete tényleg mély feketeként jelenik meg a képernyőn.

Ez mind szép és jó, de valójában a konkurencia termékei még mindig jobbak, vagy közel ugyan olyan jók ezekben a pontokban – talán a processzor az, ami pluszt jelenthet.

A Sony tévéjében azonban akad egy igen jópofa újítás: a hangkibocsátó képernyő. Maga a technológia nem új, korábban is használták már, igaz, nem túl meggyőző sikerrel. A mostani fejlesztés, az Acoustic Surface azonban tényleg működik.
Elég ránéznünk a tévére, és fel is fedezhetjük, hogy mi volt a tervezők célja a kialakításkor: a letisztultság. Ha leülünk egy A1-es elé, semmi mást nem látunk, csak a képernyőt.

Éppen ezért alkották meg a tévét úgy, hogy se kilógó kábelek, se a képernyő alatt elhelyezkedő széles talapzat, se a hangszórók ne zavarják a kilátást. Mivel a felhasználó nem csak nézni, de hallani is szeretné a tévét, a tervezők kidolgozták az Acoustic Surface-t, amely a magas és közepes frekvenciájú hangokért felel.

A technológia alapja a készülék hátulján elhelyezett két-két szerkezet, melyek láthatatlanul rezegtetik a képernyőt, ezzel pedig létrejön a hang. Mivel a hang a képernyő egészéből érkezik, teljesen mindegy, hogy az ember a szoba melyik részéről nézi a tévét, ugyanolyan jó élményben lehet része. A rendszerrel ráadásul a kép és hang közti szinkron is finomabbá válik.

A jobb hangzásért egyébként a készülék hátuljára egy mélynyomót is felpakoltak, ennek feladata a mélyebb frekvenciák létrehozása – éppen ezért alaposan megdobja a robbanásokkal teletűzdelt akciófilmek hatását. Sajnos ez az állványhoz tartozik, így ha az ember a falra szereli a tévét, a mélynyomó bizonyos funkciói elérhetetlenné válnak.

Áprilisban érkezik Amerikába

Nagyjából egy hete derült ki, hogy áprilisban érkeznek meg az új OLED tévék a tengerentúli piacra. A magyarországi megjelenésről egyelőre nincsenek információk.

Annyit mindenesetre már tudni – igaz, ezt már a CES alatt is sejteni lehetett – hogy ezeket a készülékeket nem az átlag felhasználónak alkották meg.

A tévéket három méretben, 55, 65 illetve 77 colos változatban fogják árulni. A legkisebb típust 4 999, a 65 colost pedig 6 498 dollárért lehet majd beszerezni. A 77 colos tévé ára egyelőre ismeretlen, de nem lepődnénk meg, ha a 10 000 dollárhoz közelítene.

Bár az A1 tévék így is olcsóbbak, mint az LG azonos méretű OLED készülékei, azért mégiscsak 1,5-2 millió forintos árról van szó. Éppen ezért csak kevesen engedhetik majd meg maguknak ezeket a termékeket. Akik viszont eddig is ilyen kategóriában kerestek tévét, most vakarhatják a fejüket: melyik típust is válasszák?

Összességében azt mondhatjuk, a látványt illetően talán továbbra is van jobb termék a piacon – kivéve persze, ha játékokról van szó, elvégre ez hazai pálya a Sonynak. A zseniális hangtechnológia, illetve az OLED tévék világába való visszatérés miatt mégis azt mondjuk, az A1 bitang vagány lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik