Közélet

Szex közben megfojtotta 43 éves barátját egy 16 éves lány

A tinédzser egy elektromos kábellel fojtogatta egy szexjáték részeként a férfit.

A 16 éves tinédzser ellen felnőttként emeltek vádat egy arizonai megyei bíróságon, gondatlanságból elkövetett emberölés (second degree murder) vádjával, amelyben nem vallotta magát bűnösnek szerdai meghallgatásán – jelentette a helyi sajtó. Jessica Burlew-t január 19-én tartóztatta le a rendőrség Glendale városában, az egy nappal korábban történt haláleset miatt.

A tini egy elektromos kábellel fojtotta meg a 43 éves Jason Asht, elmondása és az ügyészek vádja szerint is véletlenül, szex közben. A lány vallomása szerint a férfi nem mondta ki az előre lebeszélt „biztonsági szót”, amellyel jeleznie kellett volna, hogy meg akarja állítani.

Amikor a férfi elájult, a lány egy borotvapengével kezdte el vagdosni a testét, hogy magához térítse, majd amikor ez nem vált be, tovább vagdosta, de már azért, hogy saját stresszét csökkentse. Majd felhívta az anyját, és közölte vele, hogy mi történt.

A mentőket végül a lány anyja hívta ki, aki a mentők kiérkezéséig újraélesztéssel próbálkozott. A lány közben elszökött otthonról, de másnap visszatért, és a rendőrök letartóztatták. Burlow tárgyalását márciusban folytatják.

„My baby shot me down”

Nancy Sinatra borongós slágerének címe magyarul: a kedvesem lelőtt engem. Ez a film szólt a Kill Bill filmek elején, s Tarantino nem is sejthette, hogy a főszereplő David Carradine végzetét vetíti előre. A legendás színészt ugyan nem kedvese ölte meg ugyanúgy szándékolatlanul, mint a cikkbeli 16 éves lány, hanem véletlenül végzett magával: szexuális játszadozás keretében felakasztotta magát Bangkokban, Thaiföldön 2009-ben. A színész perverz szokásairól a közeli barátai is tudtak, ahogy arról is, milyen veszélyes pl. ez az önkötözős önkielégítős módszer.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik