Foci

Visszatérhet a pályára Dárdaiék csúcsigazolása

Még a nyáron igazolta le a Legia Warszawától Ondrej Dudát a Herth BSC labdarúgócsapata, a berliniek 4,2 millió eurót fizettek a szlovák válogatott középpályásért (a legtöbbet a nyári szerzemények közül), aki öt évre írt alá. A 22 éves játékos augusztus óta bajlódik térdsérüléssel, így egyetlen tétmeccsen sem játszott eddig a szezonban.

A hétvégén, a Frankfurt ellen jöhet el a debütálás pillanata, Dárdai Pál vezetőedző optimistán nyilatkozott a már teljes értékű edzésmunkát végző Dudáról a Berliner Zeitungnak.

Ha továbbra is ilyen ütemben fejlődik, akkor ott lesz a meccskeretben. Az elmúlt hetekben egyre jobb volt, már nagyon kíváncsiak vagyunk rá, milyen teljesítményt nyújt a pályán.

Nem csoda, ha Dárdaiék már nagyon várják Duda bemutatkozását, itt 2017 elején azért akadozott a gépezet rendesen. Az év első két bajnokiját elveszítette a Hertha a Leverkusen majd a Freiburg ellen, aztán legyőzték a kiesőjelölt Ingolstadtot. Utána kiestek a kupában a Dortmund ellen, majd a Schalke otthonában kaptak ki. A hétvégén mintha megindult volna valami, kis híján legyőzték a Bayern Münchent, Robert Lewandowski azonban a 96. percben pontot mentett a címvédőnek.

Dárdai Pál, bár eleinte bosszús volt, utólag pozitívumként értékelte a Bayern elleni döntetlent. Most azt várja csapatától, hogy szombaton legyőzzék a Frankfurtot. Az Eintracht pont előttük van a tabellán, az ötödikek, a legutóbbi két meccsüket elveszítették. A Hertha mindössze három pontra van a dobogótól.

Fotó: Europress/dpa/Paul Zinken

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik