Közélet

Ez a nő lehet a világ legjobb csalója

Férfinak álcázta magát, és elhitette egy nővel, hogy nemzetközi rendőr, aki képes láthatatlanná válni. Hónapokig éltek együtt, szexeltek is, mégsem bukott le. Közben milliókat csalt ki tőle.

Az egészen elképesztő csalást egy 54 éves kínai nő hajtotta végre, akinek két nőt is sikerült igencsak csúnyán átvernie olyan módon, ami filmre kívánkozik. A kínai sajtóban kedden megjelent beszámolók szerint a magát férfinak álcázó nőnek két nőt is sikerült elcsábítania, és a fél évig tartó kapcsolatok alatt egyszer sem sikerült lebuknia – pedig egyikükkel még össze is költözött, és három hónapig együtt éltek.

A Yang nevű csaló tavaly márciusban elhitette áldozataival, hogy ő egy Li nevű férfi. Mégpedig nem is akármilyen férfi. Egy nemzetközi ügyekkel foglalkozó rendőr, aki magas beosztásban dolgozik a pénzügyminisztériumnál. És természetfeletti erők birtokában van. Például képes láthatatlanná válni.

Ezt két nő el is hitte. Egyikük, a 48 éves Zhang annyira, hogy teljesen beleszeretett a férfinak hitt nőbe, és össze is költöztek, három hónappal megismerkedésük után. A rendőrség közlése szerint még szeretkeztek is, és a műpéniszt használó Yang még ekkor sem bukott le. Közben folyamatosan kölcsönkért barátnőjétől különböző okokra hivatkozva, és végül 120 ezer jüant, azaz nagyjából 4,5 millió forintot gombolt le a szerelmes áldozattól.

Yang – mint Li – végül augusztusban hagyta ott Zhangot, azt állítva, hogy nyomoznak után a hatóságok. Zhang ekkor a pénzügyminisztériumnál akart információkat megtudni az általa Líként ismert férfiról, majd a rendőrségre ment, amikor megtudta, hogy „pasija” nem létezik. A rendőrség közlése szerint csak akkor tudta meg, hogy Li igazából egy nő, amikor a Yang után már egy ideje nyomozó rendőrség a segítségét kérte, miután elfogták a csalót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik