Pénzügy

Engedély nélkül is vásárolhattak letelepedési kötvényt

Az mno.hu feszegette, hogy lehet az, hogy az S&Z Program Ltd. tavaly úgy vásárolhatott letelepedési kötvényt (állampapírt), hogy erre nem is volt engedélye.

Ugyanis az Országgyűlés gazdasági bizottsága 2014 szeptemberében visszavonta forgalmazási jóváhagyását. Ez pedig azt jelenti, hogy a cég nem vásárolhatott volna állampapírt, az állam pedig nem fogadhatta be a letelepedés iránti kérvényt.

Ennek ellenére az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) eladta a cégnek a kötvényeket. Ezek szerint illegálisan.  Ez is csak úgy derült ki, hogy Demeter Márta független országgyűlési képviselő közérdekű adatokat kért a Bevándorlási és Menekültügyi Hivataltól (BMH) – írta a portál. A hivatalt a múlt hét előtt már megkereste a lap, de nem válaszoltak kérdésükre, hétfőn pedig az ÁKK-nál és a gazdasági bizottságnál is érdeklődtek, reagálás tőlük sem érkezett.

Mint a lap emlékeztet rá, tavaly év végéig (2013 óta) 4700 letelepedési kötvény kelt el, ami a családegyesítésekkel együtt több mint 15 ezer embert érintett (tartózkodási engedély), és az üzletben szereplő offshore cégek mintegy 42 milliárd forint közpénz bevételre tehettek szert.

Mint januárban írtuk, az Államadósság Kezelő Központ közlése alapján befejeződik a letelepedési kötvény értékesítése. A kötvények vásárlására még idén áprilisig lesz mód. És a véghajrában le is akciózták a kötvényeket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik