Belföld

Munkahelyi értékelés – hol a legjobb dolgozni?

Magyarország legjobb munkahelye 2004-ben a nagyvállalatok kategóriájában a T-Mobile Magyarország Távközlési Rt., a kis-és középvállalatok versenyében a Debreceni Hőszolgáltató Rt. lett.

A Hewitt Associates és az amerikai Fortune magazin első ízben 1997-ben állította össze a „Legjobb 100 munkahely” listáját. Négy évvel később, 2001-ben, a Hewitt Associates leányvállalata, a Hewitt Inside Consulting és a Figyelő gazdasági hetilap a magyar vállalatok körében is elvégezte a felmérést, melyet azóta minden évben megismétel. Idén 95 vállalat 19265 dolgozójának véleménye alapján állították össze a sorrendet.

„A Hewitt-Figyelő közös felmérés eredményei alapján elmondhatjuk, hogy, a tavalyi trendekhez viszonyítva az alkalmazottak kritikusabban szemlélik vállalatukat a termék- és a munkaerő piacon elért sikereik tekintetében egyaránt” – foglalta össze a legfontosabb piaci tendenciákat Veres Rita, a Hewitt üzletágvezetője. „Némiképp csökkent elkötelezettségük és európai, illetve amerikai társaikhoz hasonlóan, a magyar munkavállalóknak is egyre inkább racionális és nem csupán érzelmi indokokra van szükségük ahhoz, hogy szeressék vállalatukat és hosszabb távon is potenciális munkahelyként tekintsenek rá.” A megkérdezett magyar munkavállalók 45 százaléka volt elégedett a mostani felmérés idején – tavaly ez az érték még 47 százalékos volt.







Nagyvállalatok
1. T-mobile Magyarország Rt. 
2. ATEL Csepel  Vállalatcsoport
3. Debreceni Vízmű Rt.
4. Sanoma Budapest Kiadói Rt.

5. Procter & Gamble

A kutatásból az is kiderült, nem tévhit az a tény, hogy a magyar munkavállalók hajlamosak jó ugródeszkának tekinteni a multi cégeket. E megállapítást alátámasztja az is, hogy az itt dolgozók kevésbé terveznek vállalatuknál maradni. Ezzel párhuzamosan a multik dolgozói magabiztosabbak elhelyezkedésüket tekintve: egy multi cég dolgozóját sokkal kevésbé aggasztja az esetleges munkahelyváltás gondolata: úgy érzik, piacképes tudásunknak köszönhetően gyorsan találnának új munkahelyet.







Kis- és középvállalatok

1. Debreceni Hőszolgáltató Rt.
2. Nexon Kft.
3. Colombus Klíma Kft.
4. evosoft Hungary Kft.
5. Diageo Kft.

A felmérés eredményeit tekintve szembetűnő, hogy a magyar munkahelyek nem tudják kihasználni a munkavállalók munkaszeretetükből fakadó lelkesedését. Az alkalmazottak 72 százaléka szereti munkáját, mégis mindössze 43 százalékuk látja saját munkájának értelmét.

A fizetés továbbra is a magyar munkavállalók egyik legnagyobb szívfájdalma, sőt a tavalyi év óta némileg (2 százalékkal) esett a fizetéssel való elégedettség. Tény azonban, hogy a régi EU-tagállamokban a fizetések tekintetében ugyanolyan alacsony elégedettséggel találkozunk, mint Magyarországon, tehát a magasabb bérszínvonal nem feltétlenül jár magasabb elégedettséggel.


A magyar munkavállalók leginkább a munkakörnyezettel (66 százalékuk), a kollegákkal való kapcsolattal (61 %) és a közvetlen felettesükkel (57 %) elégedettek; legkevésbé a karrierlehetőségekkel (25 %), a fizetésekkel (25 %) valamint a munkahelyi szabályozásokkal (30 %) vannak kibékülve.   

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik