Közélet

Drotár Adrienn zsidózós csoporthoz adja a nevét

A szoboszlói tévének adott interjúja miatt lett sztár a nőből, aki most egy kétes oldal mögé állt be.

Nem hagyja leülni a Drotár Adrienn sztorit a Bors, most épp arról ír, hogy a nő nem adja fel a politikai pályafutását. A Hajdúszoboszló Televíziónak nemrég ragyogó, de emiatt sokat támadott interjút adó politikus politikus akar maradni továbbra is.

Ugyan a Magyar Gazdák és Polgárok Pártját otthagyja, de a Facebook-oldalán egy csoport kedvelésére és összefogásra buzdított. A csoport a fura nevű “Drotár Adriennt ‘miniszterelnöknek’ védelem!” nevet viseli, és némi zsidózással és Kuruc.info idézéssel az Izraelbe kivándorolt Dániel Pétert támadja.

A nyilvános csoportot nem ő hozta létre, hanem egy Madarász Antal nevű, a Facebookja alapján pilisi férfi. A 115 tagú csoportban azonban Drotárnak is van adminjoga, bár még csak egyszer posztolt, egy másik, Dánielt támadó oldal linkjét tette ki.

Drotár – akinek a hivatalos oldalát, a Drotár Adrienn Politikust valamiért leszedte a Facebook – a következőket nyilatkozta:

Nem az emberek vagy a párt pénzéből, hanem saját erőmből szeretnék segíteni az embertársaimon. Én a sajátomból adnék még azoknak is, akik most a negatív kritikákat mondják rólam, így még ők fogják magukat elszégyellni. A kritikák miatt ismertek meg az emberek, legalább el tudom érni a célomat. Ha emiatt röhögnek rajtam, nem számít. Meg fogom mutatni az országnak, lehet, hogy kicsit bakiztam, és nem vagyok tökéletes. Bárki hibázhat. Életemben először álltam kamera elé, pár nappal előtte tudtam meg, nem volt időm felkészülni, talán még az inget is összébb gombolom, és megfelelő szavakat használok, ha ez sikerül.

A Bors arról is ír, hogy egy posztban beszólt Kósa Lajosnak és Kunhalmi Ágnesnek is Drotár, ennek azonban nem leltük nyomát a Facebook-oldalán.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik