Közélet

Így vágott vissza a trafikos a rablóknak

Cigaretták közé rejtett mobiltelefonnal buktatta le a betörőket egy trafiktulajdonos a Vas megyei Söptén - számolt be az esetről pénteken a Frisss.hu hírportál.

Másodszorra törtek be ismeretlenek a falusi dohányboltba, az előrelátó trafikos az első eset után egy mobiltelefont rejtett a cigaretták közé, a telefon segítségével a rendőrségnek rövid idő alatt sikerült bemérnie a tettesek tartózkodási helyét, és elfogni őket – írja a frisss.hu.

Vassné Szele Adrienne, a Vas Megyei Főügyészség szóvivője elmondta: a tetteseket a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, folytatólagosan, nagyobb értékre elkövetett lopással gyanúsítják őket.

Lehet jámboran, baltával, pisztollyal, halálfejjel

Mint a mézre a méhek, úgy repülnek a trafikokra a rablók. A tejüveggel “jótékony” izolációban dolgozó eladók mint a sajt az egérfogóban ülnek, az egyetlen különbség, hogy az egér a trafikból rendszerint meglép – később pedig a rendőrség vagy sikerrel jár, vagy nem. Rabolni pedig szoktunk: jámboran, agresszíven, fehér kesztyűben, pisztollyal – hogy aztán pl. bejglit vegyünk a zsákmányból…

Fél év alatt 120 trafikrablás történt – jobban teljesítünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik