Münchenben idén is megrendezik a nagy presztízzsel bíró biztonságpolitikai konferenciát, amire mindig neves politikusok látogatnak el. Orbán Viktor magyar kormányfő azonban nem lesz köztük a Magyar Nemzet szerint. A lapnak külügyi források és a szervezők is megerősítették, hogy Orbán nem jelezte részvételi szándékát.
A pénteken kezdődő konferencián akár 500-an is lehetnek, a három nap alatt tiszteletét teszi Petro Porosenkó ukrán elnök, Boris Johnson brit és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter – írta anno a Die Presse, ami ekkor még Orbán részvételét is pedzegette. A konferencián 2014-ben vett részt utoljára magyar kormánytag, akkor Martonyi János ment el. A kormányfő környezetéből senki sem reagált az MNO megkeresésére.
A konfereniát 53 éve hozta létre Ewald-Heinrich von Kleist-Schmenzin, az Adolf Hitler elleni 1944-es merényletkísérlet egyik összeesküvője. A célja az volt, hogy megelőzzék olyan nemzetközi konfliktusok kialakulását, mint a világháború.