Közélet

Orbán is elmegy a müncheni biztonságpolitikai konferenciára

Putyin már lemondta a részvételt, azt még nem tudni, hogy Trump ott lesz-e.

A magyar miniszterelnök is elmegy február közepén a müncheni biztonságpolitikai konferenciára – írja a német Die Presse értesülése nyomán a hvg.hu.

Horst Seehofer bajor miniszterelnök korábban meghívta a rendezvényre Donald Trumpot is, aki akkor már Amerika elnöke lesz, de még nem tudni, hogy el is megy-e – elképzelhető, hogy a leendő külügyminiszter, Rex Tillerson, vagy akár a leendő alelnök, Mike Pence vesz részt helyette. Vlagyimir Putyin már korábban lemondta a részvételt, Oroszországot Szergej Lavrov külügyminiszter képviselheti.

Az Egyesült Államokból Bill Gates, a Microsoft alapítója már jelezte, hogy részt kíván venni az eseményen, ahol Petro Porosenko ukrán elnök, Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök és Boris Johnson brit külügyminiszter is megjelenik.

Az eseményen a legkomolyabb biztonsági kockázatokat veszik sorra a meghívott vendégek, köztük kormány- és államfők, nemzetközi szervezetek, katonai vezetők, valamint az üzleti élet és a sajtó képviselői. Magyarország részéről legutóbb 2014-ben Martonyi János akkori külügyminiszter vett részt a konferencián.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik