Foci

FTC-MLSZ háború: a játékvezetők lehallgatták volna a Fradi-kispadot?

Meglehetősen érdekes fotót és írást találtunk a Ferencváros-Honvéd Magyar Kupa mérkőzésről. Utánajártunk, mi is látható a képen valójában.

Fotó: fradifigyelo

Szombaton, a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a Fradi 2-1-re verte a Honvédot úgy, hogy Iványi Zoltán játékvezető hatalmasat tévedett a zöldek javára, amikor nem szúrta ki, hogy az első gól előtt Moutari kézzel tette maga elé a labdát.

Mindez azért fontos, mert a Fradi hónapok óta hadban áll a játékvezetői testülettel. A klub kérte az MLSZ-t, hogy Kassai Viktort ne küldjék az FTC-meccsekre, mert úgy érzik, a legmagasabban jegyzett magyar játékvezető többször is a kárukra tévedett.

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke hétfői nagyinterjújában is kitért az MLSZ Játékvezetői Bizottságát ért vádakra, állítja, nincs itt összeesküvés.

Ezek az előzmények azért érdekesek, mert a Fradifigyelő oldalon most olyan állításra bukkantunk, ami minimum érdekes.

A Fradifigyelő képén (fent) egy telefonhoz, vagy valamilyen kommunikációs, hangrögzítő eszközhöz hasonlító tárgyat, és akkumulátort látni. A lap azt állítja, ez egy diktafon, amit Karakó Ferenc negyedik játékvezető a meccs kezdetekor helyezett ki közvetlen a Fradi-kispad és az edzői zóna mellé. Érdekes módon a Honvéd-kispadnál nem volt ilyen.

Információnk szerint videó készült arról is, amint Karakó-sporttárs, a meccs végén, mint aki jól végezte dolgát – az oldal azt állítja, a lehallgatást -, összeszedi és beviszi a szerkezetet a játékvezetői öltözőbe.

Sipos Jenőt, az MLSZ kommunikációs igazgatóját telefonon értük el, a következő kérdésekkel fordultunk hozzá:

  • Mi látható a képen?
  • Igaz-e a Fradifigyelő állítása?
  • Ha igaz, az MLSZ tudott-e erről?
  • Ha igaz, mit szól ehhez az eljáráshoz az MLSZ?
  • Ha igaz , felsőbb utasításra cselekedett-e a játékvezető?
  • Ha igaz, netán csak szimplán olyan magánakcióról van szó, amiről senki sem tudott?
  • Ha igaz, és magánakció volt, akkor kezdeményez-e vizsgálatot az MLSZ az ügyben és milyen szankcióban részesülnek a játékvezetők?

Az MLSZ szóvivője nem tudott azonnal válaszolni, de délután megjött a válasz.

Az eszközt az UEFA nemzetközi gyakorlatát átvéve a hazai bajnokságban és kupában is oktatási, játékvezetői, szakmai célból alkalmazzuk. A szett csak a játékvezetői teamen belüli kommunikációt rögzíti

– közölte kérdéseinkre a hivatalos választ Sipos Jenő.

Ez alighanem így is van. A nemzetközi meccseken korábban is használt modell érkezett meg ugyanis Magyarországra. Az idehaza korábban használt széria nem rögzítette a játékvezetők közötti kommunikációt, az új szerkezet viszont alkalmas erre. A felvételhez szükséges egy extra kiegészítő, ez az, ami az FTC-kispad közelében látható volt.

Ezen a szerkezeten nincs is mikrofon, mert nem a közelében tartózkodók beszédét veszi fel, hanem a játékvezetők kommunikációját. Azaz a kispadon elhangzottakat legfeljebb akkor veszik fel, ha a játékvezető éppen az ott tartózkodókkal kommunikál. Adódik a kérdés: a közelben tartózkodó tartalék-játékvezető mikrofonjába miért nem hallatszik be minden, amiről Dollék beszélnek?

Azért, mert az alapesetben nem működik: a kispadok között posztoló bíró a mez alatti övén lévő gombot nyomja meg, amikor beszélni akar, ez jellemzően cseréknél, kispad környéki vitatott eseményeknél fordul elő. Arra a felvetésre pedig, hogy a Honvéd oldalán miért nem volt ilyen masina, mindebből következik a felelet: csak egy ilyen felvevő tartozik a szetthez…

Fogadj élőben most vagy soha a Tippmixproval!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik