Belföld

Kiberbűnözésre szakosodott nyomozókat toboroznak

A belügyminiszter az átlagosnál magasabb fizetésre tett ígéretet.

Folyik a nyomozók toborzása a Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni főosztályára, a létszámot száz fővel emelik – írja a Magyar Idők. Az országos rendőrfőkapitány korábban arról beszélt, hogy a nyomozóknak az átlagnál magasabb fizetést ígért a belügyminiszter.

Papp Károly elmondta: sok olyan területe van a rendőri hivatásnak, így például az orvosok, vagy a közbeszerzési szakemberek munkája, ahol igyekeznek a piaci mértékhez igazítani a béreket. A létszámnövelést azzal indokolta, hogy 2014-ben számottevő emelkedés látszott a kiberbűnözés, azon belül főleg a számítógépes csalások területén.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság is reagált a központi tervekre, ott is létrejön a „csúcstechnológiai” bűnözés elleni önálló osztály.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik