A magyar – román jogosítványbotrányként elhíresült ügyben 36 ember ellen nyújtott be váditratot a Fővárosi Főügyészség a Fővárosi Törvényszékhez.
Hivatalosan “önálló intézkedésre jogosult személy által üzletszerűen, folytatólagosan és bűnszervezetben elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt” kell bíróság elé állniuk. Ezért akár 20 évet is lehet kapni – derül ki az ügyészségi közleményből.
A vádirat szerint 2008 és 2010. között a bűnbanda egy budapesti autósiskola vezetőjének irányításával csoportosan utaztatott Magyarországra román állampolgárokat, hogy őket magyar vezetői engedélyhez juttassák nem legálisan. Ezért minimum 1000, maximum 4000 eurót kértek.
A beszervezett háziorvosok – a szükséges vizsgálatok elvégzése nélkül – egészségi alkalmassági véleményt állítottak ki, majd az elméleti vizsgán tolmácsok, a gyakorlati vizsgán pedig szakoktatók, illetve vizsgabiztosok segítették a románokat.
A „sikeres” vizsgák után lefizetett okmányirodai ügyintézők állítottak ki jogosítványokat, szemet hunyva afölött, hogy külföldieknél feltétel lenne a legalább féléves magyarországi tartózkodás.