Közélet

Szökött óvodásokat fogtak a közterület-felügyelők

A két kicsi kimászott a komáromi oviból és csavarogni indult.

Közterület-felügyelők találtak rá a két kisfiúra február 20-án Komáromban. Látták, hogy felnőtt nincs a közelükben, ezért bekísérték őket a rendőrkapitányságra. A gyerekek vidáman mesélték, hogy óvodában lenne a helyük, de ők játék közben átmásztak a kerítésen és hazamentek.

Mivel a szülők dolgoztak, a lakásba nem jutottak be, így elindultak csavarogni. A komáromi rendőrök elmentek az óvodába, ahol már mindenki a gyerekeket kereste.

A rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen elkövetővel szemben – írja a kemma.hu.

Szuper ovisok

Nem is hinnénk, hogy mikre nem képesek a gyerekek – ha kell, végigjelelik az ovis ünnepséget a siket szüleiknek, de előfordul, hogy nem hajlandóak máshol aludni, mint szüleik tűzpiros Ferrarijában, így az a garázsban árválkodik. Hiába, az ovi maga az élet

Ajánlott videó

Olvasói sztorik