Közélet

Kádár koponyája Magyarországon lehet

Az egykori pártfőtitkár hívei állítják: tudják, ki lopatta el a csontokat és megpróbálják visszaszerezni.

Kádár János és feleségének Fiumei úti sírját 2007 májusában törték fel, és több csontot, köztük a főtitkár koponyáját is elvitték. A rendőrség azóta is nyomoz, ám eredményre még nem jutott, egy hete pedig visszavonták a kétmilliós nyomravezetői díjat.

A sikertelenségbe nem nyugszanak bele névtelenséget kérő egykori kommunista párttagok, szimpatizánsok, civilszervezetek és magánnyomozók – írja a Bors. Az információkból arra lehet következtetni, a csontok, köztük a koponya mindvégig Magyarországon voltak, minden más információ fals volt. Az, hogy milyen állapotban vannak, már kérdéses – idézi az egyik „nyomozót” a lap.

Egy másik Kádár-szimpatizáns pedig arra vár, hogy a rendőrség közölje: befejezték a nyomozást. Nyomban új eljárás megindítását kéri, mert úgy véli, a rendőrség nem tett meg mindent. Ami történt, politikai céllal történt, és a szélsőjobbot sejtik a megrendelő mögött. Nevet azért nem mond, mert – bár tudják, kik tették –, bizonyítékaik még nem elegendőek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik