Belföld

Thürmer: Kádárnak sikerült

thürmer-kádár-sírjánál (ingyenes, )
thürmer-kádár-sírjánál (ingyenes, )

Bő hónapja Kádár születését ünnepelték, most a halálára emlékeztek a kommunisták.

A Munkáspárt néhány héten belül másodszor kerül be Kádár János kapcsán a hírekbe. Május 26-án , a nagy előd születésének századik évfordulóját ünnepelve alkottak maradandót kongresszusukon és a Fiumei úti sírkertben – pompás galériás riporttal hangsúlyoztuk az esemény jelentőségét –, most pedig a főtitkár halálának huszonharmadik évfordulóját ülte meg az élcsapat.

Thürmer Gyula szombaton délelőtt arról beszélt, hogy a Kádár-rendszerben mindenki tudott dolgozni, aki akart, ma azonban másfél millió ember „felesleges” a munkaerőpiacon.

A Munkáspárt elnöke közölte: a Kádár-rendszerben a bank, a gyár, a föld a közösség tulajdonában volt, és nem a piacgazdaság, hanem a tervgazdaság törvényei uralkodtak. Véleménye szerint a kapitalista országok jelenleg nem tudják megoldani problémáikat, ezért a pénz uralma helyett a dolgozók uralmát kell megteremteni.

Utalt arra, voltak, akik Kádár János halálhírére elsírták magukat az utcán, de nem szólta meg őket ezért senki. „Mindannyian éreztük: elveszett valami, ez az ország már soha nem lesz az, mint korábban” – így fogalmazott az elnök. Majd közölte: a rendszerváltáskor a munkások nem akadályozták meg a gyárak privatizációját, a parasztok nem gátolták meg a termelőszövetkezetek szétverését, a párt 1989-es vezetői pedig „elárulták a munkást, a dolgozót, a parasztot, és végső soron elárulták Magyarországot”.

Hozzátette, lehet, hogy a Kádár-rendszerben tiltották a rockzenét, de tiltották a kábítószerezést is, az állam „nem engedte elzülleni az ifjúságot”. Közölte azt is, hogy Kádár idején is lehetett külföldre utazni, ha nem is korlátlanul, a ma embere viszont nem tud minden évben a  tengerparton nyaralni. Szólt arról is, hogy a szakszervezet adott olcsó nyaralási beutalót, fizetni kellett ugyan a tankönyvekért, de azt a családi költségvetés elbírta, s a lakásokra ugyan várni kellett, de végül mindenkinek jutott.

A Munkáspárt elnöke szerint Kádár Jánosnak annak idején sikerült az, ami 1989 óta egy miniszterelnöknek sem; a Kádár-rendszerben fejlett volt az ipar és a mezőgazdaság, míg huszonhárom év kapitalista uralom után jószerével semmire nem lehetünk büszkék.

A Munkáspárt vezetői a megemlékezés végén koszorúkat és virágokat helyeztek el Kádár János sírjánál a Fiumei úti sírkertben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik