Közélet

Papcsákra hivatkozva próbált zsarolni, bíróság elé állítják

A polgármester egykori képviselőtársa a kiszemelt Kft. holnapjáról nézte ki a lakásokat, amelyeket meg akart kaparintani. Az illetékes ügyészség a vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra nyújtotta be.

Vádat emelt az ügyészség a cégvezető ellen, aki a magát a zuglói polgármester jobb kezének kiadva próbált meg lakásokat kiharcolni egy építési Kft vezetőjétől – tájékoztatta a Hír24-et a Fővárosi Főügyészség. Bagoly Bettina kérdésünkre közölte, a vádlottnak zsarolás kísérlete miatt kell felelnie.

Az ügyben indult nyomozást január végén zárta le a rendőrség. Mint ismert, a Zuglói Társasház-kezelő és Közterület-fenntartó Kft. ügyvezetője – a polgármester egykori képviselőtársa – 2010-ben próbált meg ingatlanhoz jutni Papcsák Ferencre hivatkozva. A megkörnyékezett vállalkozónak azt mondta, évtizedek óta baráti viszonyban áll a kerület első emberével, majd tudatta, miben tudna a „segítségére lenni”.

Az ügyészség hétfői tájékoztatásából kiderül, a vádlott a Kft. honlapjáról választotta ki a lakásokat, és azt mondta, ha „kérését” nem teljesítik, a polgármester az építésügyi hatóságon keresztül, különböző eszközökkel ellehetetleníti a társaságot.

A kerületi ügyészség a vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra nyújtotta be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik