Közélet

Juhász Péter kovász szeretne lenni

Juhász Péter, az Együtt frissen megválasztott elnöke budapesti sajtótájékoztatón kifejtette: remélhetőleg olyan közösséget építenek fel, amely nemcsak átlépi a parlamenti küszöböt, hanem azt jóval túlteljesítve, meghatározó politikai tényezővé válik a következő években.

Közölte: erős szervezeti háttérrel rendelkező, 106 helyen jelöltet állítani képes pártot adott át Szigetvári Viktor, az Együtt korábbi elnöke. A párt fő feladata, hogy a nagypolitikában “a kovász szerepét betöltve” próbáljon együttműködést létrehozni az új civil szereplők, a pártok és a demokráciát, a jogállamot, a piacgazdaságot magukénak valló közösségek között – fogalmazott.

Hajdu Nóra alelnök azt mondta, a 2018-as választás egyik legfontosabb témája az lesz, hogy melyik párt mit gondol az európai integrációról, és az Együtt szerint az EU-ban van Magyarország jövője.

Berkecz Balázs, a párt másik alelnöke hangsúlyozta: az Együtt vidéken is aktív párt aktív bázissal, és ez arra predesztinálja, hogy 2018-ban főszereplője legyen a kormányváltásnak.

Szigetvári Viktor, az Országos Politikai Tanács elnöke, az Együtt korábbi elnöke arról beszélt, hogy olyan pártot ad át, amely olyan Magyarországért küzd, ahol csökkentik a szegénységet és az oktatásra megfelelően költenek. Új pozíciójában rendszeresen elmegy vidékre, hogy a párt programját a helyi szervezetekben is megerősítse – közölte.

Az Együtt szombaton tartotta tisztújító küldöttgyűlését, amely határozott arról is, hogy Majtényi László legyen az Együtt köztársaságielnök-jelöltje.

Kérdésre válaszolva Juhász Péter elmondta: nem tud arról, hogy Soros György magyar származású amerikai üzletember embere lenne Majtényi László, ez az állítás “a vicc kategóriába sorolható”. Majtényi László rendkívül elkötelezett a jogállam mellett – vélekedett.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik