Szórakozás vélemény

A Dal: Ők jutottak tovább az utolsó válogatón

Megvolt A Dal idei harmadik válogatója, össze is állt a mezőny. Mutatjuk, kik léptek fel és miről szólt a ma este.

Fedor Kyra – Got to be a day

Az eddig évekig vokalistaként dolgozó Fedor két Batmanre hajazó táncossal turbózta fel a produkcióját, a szám pedig elég pörgősre sikeredett.

Pontszámok: Zséda – 7  pont | Caramel – 7 pont | Frenreisz Károly – 8 pont | Both Miklós – 6 pont | Nézői pontszám – 6 pont | Összesen – 34 pont

Zävodi és Berkes Olivér – Háttérzaj

Az előadók szerint a szakítás inspirálta dal célja az volt, hogy átadja: a fiatalok is élnek át érzéseket. A szám közben kigyulladó, majd elalvó zongora remélem, hogy a koncepció része volt.

Both Miklósnak nagyon tetszett a produkció, azt mondta,

Végig támogatja őket majd a verseny során.

Caramel egyszerűen nyerő párosnak nevezte őket, szerinte külön is profik, együtt meg pláne.

Pontszámok: Zséda – 9 pont | Caramel – 9 pont | Frenreisz Károly – 9 pont | Both Miklós – 9 pont | Nézői pontszám – 5 pont | Összesen – 41 pont

Totova és Freddie Shuman feat. Lotfi Begi – Hosszú idők

Tóth Gabi arculatváltáson esett át, az enyhém sámánjellegű dalról Tatár Csilla egyébként azt mondta, mindenki lúdbőrözött tőle a színfalak mögött.

12 éve várom, hogy újra visszatérhessek ehhez a stílushoz. Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen méltó helyen mutathattam be és ez az első saját szerzeményem egyébként

– mondta Tóth, aki szeretné ha a zenéje alapján ítélnék meg.

Tóth Gabi ma este. Forrás: MédiaKlikk
Tóth Gabi ma este. Forrás: MédiaKlikk

Zséda az mondta, neki kevés az információ ahhoz, hogy elhiggye ezt a produkciót és nem tudja pontosan, mi áll a stílusváltás mögött,

de nagyon kíváncsi.

Both Miklós nagyon várta ezt a dalt, hogy élőben hallhassa Tóth Gabit. Többek között elmondta, a dalszövegben egy helyen az alanyt nem egyeztették az állítmánnyal.

Pontszámok: Zséda – 9 pont | Caramel – 9 pont | Frenreisz Károly – 8 pont | Both Miklós – 8 pont | Nézői pontszám – 7 pont | Összesen – 41 pont

Sapszon Orsi – Hunyd le szemed

Sapszon szerint a dal arról szól, hogy ha valakinél bent a legkisebb hang is megszólal, hogy lépni kell tovább, akkor tegye meg. A lány elmondta, örülhet, hogy magyarul énekelhet. Sajnos a szöveg annyira nem mély, az egészről viszont egy Csipkerózsika vagy Bűbáj betétdal jutott eszembe.

Harsányi Levente szerint

nagyon megindítós volt.

Caramelnek nagyon tetszett a dal, viszont szerinte nagyon sok hamis hang volt benne – például kapásból az első.

A legkisebb levegővételnek is fontos szerepe van

– tette hozzá. Both Miklós szerint ékszerdoboz a dal.

Pontszámok: Zséda – 8 pont | Caramel – 8 pont | Frenreisz Károly – 8 pont | Both Miklós – 8 pont | Nézői pontszám – 5 pont | Összesen – 37 pont

Soulwave – Kalandor

Egy újabb magyar dal, az öttagú banda srácain pedig az látszott, hogy ha nem is jutnak tovább, ők zenéltek egy jót – ez pedig elég sokat hozzátett az élményhez.

Both Miklóst “folyamatosan ledobta a dal”, Zséda pedig nem gondolta volna, hogy a zenekar ennyire fiatal, neki “érettebbnek tűnt a szám”.

Nem kell ahhoz a britnek lenni, hogy sokan szeressenek titeket

– tette hozzá.

Pontszámok: Zséda – 8 pont | Caramel – 7 pont | Frenreisz Károly – 6 pont | Both Miklós – 6 pont | Nézői pontszám – 7 pont | Összesen – 34 pont

The Couple – Vége van

Emlékezz rá boldogan

– zárult a dal, viszont én sehogy nem emlékszem rá, mert kicsit jellegtelenre sikeredett.

Caramelnek most is kettős érzése támadta: szereti a világot, amit hoz a dal, és szerinte

bátrak, amiért nem volt a számban dob.

Ugyanakkor a dal feléig nagyon sok hamis hang volt benne, tette hozzá. Both szerint zeneileg és szövegileg is erős dal, sokkal több kellene ilyenből a mezőnybe.

Nem gondolom, hogy ezt kéne feltétlenül kiküldeni a nemzetközi versenybe, de a döntőig jusson el

– mondta.

Pontszámok: Zséda – 8 pont | Caramel – 8 pont | Frenreisz Károly – 8 pont | Both Miklós – 9 pont | Nézői pontszám – 5 pont | Összesen –  38 pont

A hat produkció után így nézett ki a tabella – a holtverseny miatt nem tudtak biztos továbbjutót hirdetni.

Forrás: MédiaKlikk
Forrás: MédiaKlikk

Muri Enikő – Jericho

Muri azt mondta, még ma is tele van gátlásokkal, ezért reméli, hogy amikor színpadra áll, leomlanak majd benne a falak – csakúgy, mint Jerichóban.

Nem sokszor hallottam Muri Enikőt énekelni, de a maroknyi eset közül mindegyikben jobban énekelt/jobban tetszett, mint most. A fellépőruhát pedig újragondolhatnák, valahogy jobban is lehetne érvényesíteni a mutatunk is, meg nem is elvet.

Forrás: MédiaKlikk
Forrás: MédiaKlikk

Amúgy ez volt a dal:

Frenreisz szerint minden jó volt ebben a dalban,

nagyon jól odavarázsolták a bibliai környezetet.

A kémiát viszont hiányolta. Caramel úgy látta, hogy Murinak nem alakult ki a kapcsolata még ezzel a dallal, ráadásul szerinte nem ő a legnagyobb név a műsorban.

Ezt leszámítva még oldalról befurakodhat. Zséda szerint a pop műfaj nem passzol a bibliai jelleghez.

Pontszámok: Zséda – 8 pont | Caramel – 8 pont | Frenreisz Károly – 7 pont | Both Miklós – 7 pont | Nézői pontszám – 6 pont | Összesen – 36 pont

Itt eldőlt, hogy Tóth Gabiék, illetve a Zävodi-Berkes Olivér duó is elődöntős.

Pál Benjamin – Father’s eyes

A család fontosságáról és a gyerek-szülő kapcsolatról szól a dal, amiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni

– mondta Pál a saját daláról.

Pállal nemcsak amiatt lehet esélyünk idén, mert jó a dal, hanem mert ő tipikus azért is szavazunk rá, mert helyes srác.

Zséda szerint ez egy “korrekt popnóta”,  és többet kapott, mint várt.

Pontszámok: Zséda – 8 pont | Caramel – 8 pont | Frenreisz Károly – 8 pont | Both Miklós – 6 pont | Nézői pontszám – 7 pont | Összesen – 37 pont

Itt eldőlt, hogy a The Couple is elődöntős.

Radics Gigi – See it through

Radics is saját szerzeménnyel indult és reméli, hogy lesz még valaki, akinek annyira szívügye lesz ez a dal, mint neki. A szám egyébként szokás szerint jó.

Frenreisz Károly észre sem vette a háttéreffekteket, mert annyira vonzó jelenségnek tartja Radicsot. Szerinte egy jó ívű, jó hangvezetésű dal és azt kívánja, nemzetközi karriert fusson be.

Caramelhez közel állnak az ilyen dalok, nagyon szereti ezt a világot és szerinte

elég tökéletes előadás volt.

Pontszámok: Zséda – 9 pont | Caramel – 10 pont | Frenreisz Károly – 9 pont | Both Miklós – 8 pont | Nézői pontszám – 7 pont | Összesen – 43 pont

Pápai Joci – Origo

Pápai Joci életművének tekinti ezt a dalt, ami a gitárjával tartó kapcsolatáról szól. A roma stílusjegyekkel rendelkező produkciót hegedű kísérte és rapbetétet, illetve táncolós részt is kapott. Ha valaki szeretne becsatlakozni az éneklésbe, könnyen megteheti, ugyanis a háttérben folyamatosan vetítették a dalszöveget.

Nehezen tudok most komoly véleményt mondani, mert fantasztikus produkciót láttunk

– kezdte Caramel, aki hozzátette, ők egyébként jó barátok, de ez nem befolyásolja majd a pontozását. Both Miklós vállalta magára a kritikus szerepét, és elmondta,

a háttér túl dáridós volt.

Zséda szerint ez egy igazi produkció volt, de nem tudja, mitől volt jó – leginkább mindentől.

Látszik rajtad, hogy nem baj az, hogy az elmúlt években az égvilágon semmi nem jött össze, most itt vagy

– tette hozzá kedvesen.

Pontszámok: Zséda – 9 pont | Caramel – 10 pont | Frenreisz Károly – 8 pont | Both Miklós – 8 pont | Nézői pontszám – 6 pont | Összesen – 41 pont

Így alakult a sorrend a tíz produkció után:

radics
Forrás: MédiaKlikk

Ezután eltűnt az ÉLŐ felirat a sarokból, majd az Irie Maffia előadott egy számot. Ezután következett az eredményhirdetés, ahol kiderült,

a zsűri és a nézők közösen Radics Gigit, Pápai Jocit, Tóth Gabiékat, a Zävodi-Berkes Olivér duót, illetve a The Couple-t juttatták tehát tovább, a vigaszágas pedig a Soulwave lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik