Belföld

Gyurcsány: Ha érdemeltem is büntetést, letöltöttem

Orbán az új Csurka István, a Fidesz az új MIÉP - mondta a Demokratikus Koalíció elnöke.

Évértékelő beszédet tartott szombaton délután Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. Ennek elején arról beszélt: lassan egy évtizede büntetni akarják ellenfelei és a demokraták egy része.

Ha érdemeltem is büntetést – bár szerintem nem – akkor kitöltöttem, letöltöttem, nem tartozom vádlóimnak, csak magamnak, demokratikus meggyőződésemnek, hazámnak. Ellenfeleimnek azt üzenem: nem érdekelnek, teszem a dolgom, vezetem a pártomat

– mondta meglehetősen teátrálisan Gyurcsány, azt ígérve, hogy a Demokratikus Koalícióból sikeres pártot csinál. Akinek tetszik, velük mehet, akinek nem, az járhatja a maga útját – jelentette ki. Azt mondta magáról: tisztességesebb, jobb, őszintébb ellenfelei többségénél, jobban látja hazája érdekeit és jobban képviseli, mint ők.

Fidelitas: Ő az, aki elkúrta

Az évértékelővel egyidőben tartott sajtótájékoztatót a Fidelitas a Gyurcsány-beszédnek otthont adó szálloda előtt. Borbély Ádám, a szervezet elnökségi tagja rámutatott: vagyonnyilatkozata alapján Gyurcsány tavaly több mint egymilliárd forintos osztalékot vett ki cégéből. Bukott politikusnak nevezte, aki elvtársainak és anyósának köszönheti, hogy rózsadombi villában élhet, hatalmas luxusnyaralója lehet, egzotikus utazásokra mehet és milliárdos osztalékokat vehet fel. Borbély azt mondta: Gyurcsány elmondhat akárhány igazságbeszédet, akkor is pontosan tudják és emlékeztetik, hogy „ő az, aki elkúrta, nem kicsit, nagyon”. (Hír TV)

Betegnek tartja Orbánt

Magyarország nem erősödik, hanem szétmállik a mai hatalmasok kezei között – mondta Gyurcsány. „Te tetted ezt, Viktor!” – mondta, a miniszterelnököt vádolva „elenyészett életekért”. Azt mondta, Orbánt nem vezetőnek, hanem bűnözőnek, beteg embernek tartják, aki beteggé tette az országot.

Ránk vár a feladat, hogy meggyógyítsuk – nem téged, te nem vagy fontos, talán nem is tudnánk. A hazánkat, mert előtted jobb volt, és mondom reményteljesen, utánad jobb lesz.

Szerinte akinek jobban fáj Trianon százéves sebe, mint a mai magyarok szenvedése, az nem hazafi.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás

A Fidesz lop, a miniszterelnök tolvaj, mint párttársainak jelentős része – mondta Gyurcsány, hozzátéve, addig nem nyugszik, amíg el nem távolítja őket. Szerinte az országban százezrek éheznek, fáznak, a semmi és a valami határán tengődnek, „ezek meg lopnak meg rabolnak”. Vagy mi küldjük el őket, vagy belegebedünk, nem mi, hanem az egész ország – magyarázta.

Addig nem nyugszunk, amíg ezek börtönbe nem kerülnek, a pénz meg nem lesz azoké, akiket megillet.

Pszichiátert ajánl a „sértődött” ellenzéknek

Egyetért abban, hogy a győzelemhez együttműködés kell a demokratikus pártok között. De nem megy el szótlanul amellett, hogy az MSZP, az Együtt, a Párbeszéd, valamint „Botka László titkos tárgyalásokat folytat”. Szerinte ez nincs rendben, a „királycsináló” azt tesz, amit akar, de a kormányváltás nem játék. A baj azokkal a pártvezetőkkel van, akik ebben részt vesznek és nem látják, minek válnak részesévé – fejtegette.

Azt mondta: pártja távol van a cselszövéstől, intrikától, és ha a többiek így viselkednek, a DK előbb teszi rendbe nélkülük az országot, mint ők a DK nélkül. „Nagyon sok demokrata akar kormányváltást”, de „a demokratikus létezés lényege, hogy nem egy a tábor és egy a zászló”, el kell ismerni, hogy „nem vagyunk egyformák”. Szerinte van egy erkölcse a politikai küzdelemnek, amikor az „önkénnyel” szemben küzdenek, ez az erkölcs a „demokraták közötti szolidaritás”, félre kell tenni a korábbi sérelmeket.

Hol van ez ahhoz képest, hogy ellopják a hazánkat, kit érdekel, hogy kinek milyen sértődöttsége van? Budapesten már tízezer forintért lehet kapni remek pszichiátert, tessék elmenni hozzá

– jelentette ki. Senkinek nem akarja megmondani, hogyan kell róluk gondolkodni, mit kell róluk írni, nem ő fogja ezt megítélni, hanem a történelem – ezt mondta Gyurcsány.

Számonkéri a jobboldali szavazókat

Nem tekinti magát az Antall Józsefi örökség avatott értékelőjének, de szerinte Antall a mai Orbán Viktorral éppúgy szembe szállna, ahogy szembeszállt 1992-ben Csurka Istvánnal.

Orbán az új Csurka István, a Fidesz az új MIÉP

– jelentette ki. Nem vitatja, hogy a magyar jobboldalon indokolt és jogos történelmi sérelmek sokasága van, ami mögött a diktatórikus baloldal rossz szándéka áll, amit a gyerekek és az unokák is tovább hordhatnak. De kérdezi, hol van a modern konzervativizmus, a szabadság, az emberi méltóság, a politikai riválisok tisztelete, hol van olyan párt itt, ami összehasonlítható a nyugati modern konzervativizmussal.

A jobboldalra szavazó sokaságnak is azt üzeni, hogy meg fogja őket ítélni a történelem. „Bármit lehet támogatni, ami nem baloldali, és el lehet veszejteni a hazát is, mert a vezér jobboldalinak maszkírozza magát?” – kérdezte. „Mit fogtok mondani a gyerekeiteknek, hogy a vezér hívott harcba? Ehhez akartok asszisztálni?”

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás

Röviden kitért a Jobbikra is: azt mondta, a kompromisszum jobbá és nemesebbé tesz, de az embertelenséggel soha nem fog kompromisszumra jutni, azzal, ha valakit azért büntetnek, mert „valaminek született”. Le kell győzni Orbán világát, de van egy fontos és súlyos elvi határ, nem váltják fel a rosszabbat a még rosszabbal, nincs ilyen taktikai megfontolás – mondta. Szerinte a Jobbik az új hungarizmus eszméjét még magában hordozza.

Jobbik: az akarat is hiányzik

A Jobbik közleményben reagált az évértékelőre, azt írják: „a korrupciós ügyektől terhelt baloldali alakulatok – élükön a külföldi helytartók fő képviselőjével, a DK-val – továbbra is csak acsarkodnak és egymással harcolnak”. A párt szerint a most regnáló „tolvaj kormányt” a „hasonlóan tolvaj baloldali pártok” nem képesek leváltani, a többségüknek az akarata sincs meg hozzá.

Orbán előtt, Orbán után

Az oktatásra kitérve azt mondta: a kormánynak nem „keresztény” emberek kellenek, hanem „elbutított, nem kérdező, a hatalmat szótlanul kiszolgáló embermassza”. Őt nem érdekli, ki keresztény és ki nem, az érdekli, hogy a gyerekeik jól értsék ezt a világot, tanulják meg használni a digitális technológiát, beszéljenek nyelveket, olvassanak, legyenek kíváncsiak. „Ilyen iskolát szeretnék, de ez ezekkel nem fog menni” – mondta.

Az egészségügyre kitérve kijelentette: „Orbán előtt jobb volt, Orbán után jobb lesz”. Nem szuperkórház kell a fideszes elitnek, hanem tisztességes, jó ellátás mindenkinek, megélhetés az egészségügyben dolgozóknak. Azt mondta: korábban is értette, mit kell tenni, épp azok akadályozták meg, akik most tönkreteszik az egészségügyet.

Budapest Gyurcsány szerint nem az ország ékköve, hanem „sodródó kavics” az enyészetben. A metró nem közlekedési eszköz, hanem túlélési gyakorlat helyszíne – mondta. Tarlós nem bír a hideggel, a hóval, az ónos esővel, a nyári forrósággal – jelentette ki.

Orbán szerint ez a lázadás éve lesz. Adná Isten

– mondta, hozzátéve: jobban szereti a demokratikus választást, nem hisz a demokratikus forradalomban. A DK készen áll arra, hogy kormányozza az országot Magyarország javára, „Magyarországért, a köztársaságért” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

A beszéd végén a jelenlévők közösen elénekelték a Himnuszt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik